Interjú

2022.01.20. 11:43

Kásler Miklós: a bérnövekedés minden ágazatot érint

A koronavírus ellen a leghatékonyabb megoldást az oltás jelenti - hangsúlyozta Kásler Miklós a Figyelő című hetilapban csütörtökön megjelent interjúban, amelyben a gyermekvédelmi népszavazásról és az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó területeken zajló béremelésekről is beszélt.

A miniszter azt mondta, a járvány első hullámát a járványügyi szabályozásnak köszönhetően "úgy törtük le, mint senki más Európában". A későbbiekben a vakcináció felpörgetése volt a cél, ami a készítmények beszerzésének, a jól szervezett oltási programnak köszönhetően sikerült, és "hazánk tavaly olyan átoltottsági arányt ért el, melynek révén újraindíthattuk az országot, a gazdaságot" - idézte fel.

Hozzátette: sajnos Magyarországon is vannak vírus- és oltástagadók.

 "Az általános heccelőkön kívül a baloldal is mindent megtett, hogy elbizonytalanítsa az embereket, és mára az is kiderült, hogy miért teszi ezt: embertelen módon az idős választók halálától reméli hatalomra jutását"

 - jelentette ki.

Kásler Miklós az oltások jelentőségéről elmondta: az első nagy hazai tudományos kutatás (Hun-VE) szerint a védőoltás 88-98 százalékra növelte a védelmet a betegség halálos kimenetelével, valamint 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben, ami kiemelkedő.

Kitért a harmadik oltás fontosságára is, amelynek hatása a szervezet védettségi szintjét "visszaemeli" az eredeti, 80-90 százalékra.

Jelezte, az Epidemiológiai és Klinikai Kutatási Munkacsoport céljai közözött szerepel tudományos értékű nemzetközi közlemények készítése és a kormány számára olyan cselekvési javaslatok kidolgozása, amelyek érdemben tudják befolyásolni a járvány további időszakát.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi, anyagi megbecsülését. "Mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú fizetésnövekedés ebben az ágazatban zajlott" - mondta. 2020-ban a kabinet az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetéséről és annak részeként "az orvosok történelmi léptékben egyedülálló mértékű béremeléséről döntött" - tette hozzá.

Az orvosok fizetése 2010 és 2022 között átlagosan a három-ötszörösére vagy akár nagyobb mértékben nőtt, az egészségügyi szakdolgozói béremelés következő üteme pedig ez évtől lépett életbe. Az ebbe a körbe tartozó több mint 85 ezer munkavállaló fizetése 2010-hez képest 2022-re megközelítőleg a háromszorosára növekedett, a szakdolgozói fizetések 2019. július és 2022. január között 72 százalékkal nőttek - sorolta. Az idei egészségügyi béremelésre csaknem 260 milliárd forintot fordítanak - közölte.

Kásler Miklós azt mondta: mindegyik járványhullám esetében helytállt a magyar egészségügy, a legfontosabb beavatkozásokat ellátta; Európában nagyon kevés ilyen ország van.

Szólt arról, hogy a biztonságos és hatékony gyógyszerellátás megteremtése érdekében januártól módosultak egyes gyógyszertámogatási és -finanszírozási szabályok. Húsz terápiás területen 29 új gyógyszer került tb-finanszírozásba. A hátrányos földrajzi helyzetű gyógyszertárak közül mintegy ötven számíthat másfél millió forintos többlettámogatásra - ismertette.

Kásler Miklós a köznevelésben idén a gyermekvédelmi népszavazást tartja a legfontosabbnak. "Az a célunk, hogy megakadályozzuk, hogy az agresszív LMBTQ-propaganda beszivárogjon a magyar óvodákba és iskolákba. A kormány ebben határozott, de szükség van a szülők támogatására is, mert nagy csatákat kell még megvívnunk" - fogalmazott.

Jövőre a legfontosabb változások egyike az érettségi követelményrendszer megújítása lesz, a szabályozások eredményeként a 2023/24-es tanévtől módosulnak a vizsgakövetelmények - emlékeztetett. A változtatás csökkenti az elvárt ismeretek mennyiségét, még jobban előtérbe helyezi az egyéni kreativitást és az aktív problémamegoldást, több tantárgy esetében új értékelési formákat vezetnek be - ismertette.

Lényeges módosulás lesz a mentális segítségnyújtás, az iskolai agresszió megelőzése és mérséklése - jelezte. Kiemelte a "Van kihez fordulnod" elnevezésű programot, amelynek célja általában az iskolán belüli bármiféle konfliktus, erőszak - ezen belül az internetes zaklatás - megelőzése.

A kulturális célú kiadásokat nézve - GDP-arányosan - Magyarország negyedik éve van az első helyen az EU tagállamai között - mondta a miniszter. Januártól 20 százalékkal emelkedett a kulturális szektorban dolgozók bére, a könyvtári és a levéltári területen is rendkívüli programok valósulnak meg - sorolta.

Kásler Miklós nagy eredménynek nevezte, hogy a külföldön tárolt nemzeti jelentőségű levéltári anyag feltárása érdekében

a bécsi és a moszkvai mellett a vatikáni és isztambuli "levéltári delegáció" is megalakult és létrehozták a Családtörténeti Központot.

A sport területét érintve közölte: az Emmi 2019 decemberében három sportágban (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda) húsz államilag elismert sportakadémiával kötött négy évre szóló keretmegállapodást. Fontosnak tartják a kiemelt vidéki sportszervezetek támogatását is - tette hozzá.

Kásler Miklós a szociális ágazatról elmondta, idén januártól 20 százalékkal emelkedett a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak bére. Az átlagbér összege így 310 ezerről 370 ezer forintra nőtt, ami 2010-hez viszonyítva csaknem háromszoros bővülés - jegyezte meg.

A kormány a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikról gondoskodók helyzetének javítása érdekében folyamatosan emeli az ápolási díjat - mondta. A gyermekek 2019-től bevezetett otthongondozási díjának havi bruttó összege idén eléri a minimálbér összegét, és az ápolási díj is további 5 százalékkal nő - ismertette.

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására 2022-ben 50,1 milliárd forint áll rendelkezésre - jelezte az emberierőforrás-miniszter.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában