Járvány

2022.01.04. 05:34

Ausztriában dominánssá vált a világszerte terjedő omikron variáns

Ausztriában a múlt év végére dominánssá vált a koronavírus korábbinál fertőzőbb, világszerte terjedő omikron variánsa.

Az osztrák Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (AGES) adatai szerint az 52. naptári héten Ausztriában 2915 esetben mutatták ki a delta mutációt, míg 4360 esetben az omikron variánst. Összehasonlításul: az 51. naptári héten a delta mutációt 5953 esetben azonosították, míg az omikron variánst 1905 esetben.

Jelenleg Ausztriában 6768 ember szervezetében mutatták ki az omikront. Az AGES ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az adatokat még pontosíthatják.

Norvégia szintén hétfőn jelentette, hogy az omikron variáns került túlsúlyba az új fertőzöttek körében. Az FHI közegészségügyi intézet szerint az elmúlt héten az omikron az új esetek 65,4 százalékáért volt felelős. Összesen pedig több mint 16 300, omikronnal fertőzött embert tartanak nyilván.

A ciprusi hatóságok a járványügyi helyzetre tekintettel a jövőben két PCR-teszt elvégzését követelik meg a beutazóktól. A szigetország egészségügyi hatóságainak hétfői tájékoztatása szerint az első szűrővizsgálatot a beutazást megelőzően legfeljebb 48 órával kell elvégezni, a másodikat pedig közvetlenül a megérkezést követően. Akinek nincs harmadik oltása, attól további antigén gyorsteszt elvégzését követelik meg, 72 órával a megérkezés után. A tizenkét évesnél fiatalabbakkal kivételt tesznek. A szűrővizsgálatok költségét a beutazóknak kell megtéríteniük. A korlátozások egyelőre január 15-ig szólnak.

Cipruson az utóbbi egy hét alatt jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma. Január 2-án 3538 új fertőzöttet azonosítottak, egy héttel korábban a napi esetszám még nem érte el a kétezret.

A görög sajtó a nap folyamán közölte, hogy Kozmasz etoloakarnaníai görög ortodox metropolita 76 éves korában elhunyt a Covid-19-betegség szövődményeiben. A vallási vezető a védőoltások és a járványügyi korlátozások ellenfeleként is  ismert volt. Hitszónoklataiban hitetleneknek nevezte azokat, akik a fertőzésveszély miatt nem voltak hajlandóak a túlzsúfolt templomokba járni. Nézetei miatt a metropolitát tavaly a görög ortodox egyház szinódusa megrovásban akarta részesíteni.

Kuvait hétfőn óva intette állampolgárait attól, hogy az omikron variáns rohamos terjedése miatt Európába utazzanak. Az emírség külügyi tárcája ezzel összefüggésben különösen Franciaországot, Németországot, Nagy-Britanniát, Olaszországot és Spanyolországot említette. A minisztérium egyben felszólította a már Európában tartózkodó kuvaiti állampolgárokat a hazatérésre.

Jelenleg világszerte Európában a legmagasabb a százezer főre jutó új fertőzöttek száma. Csak Franciaországban több mint egymillió esetet regisztráltak karácsony és újév között.

Izraelben az omikron variáns terjedésére tekintettel hétfőn megkezdték a negyedik oltást a 60 évesnél idősebbek és a egészségügyi személyzet számára. Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap közölte, hogy az érintett személyi kör igényelheti az újabb emlékeztető oltást, amennyiben a legutóbbi adagot több mint négy hónapja kapták meg. A zsidó államban 24 óra alatt 50 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek száma.

Az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti szerve (FDA) hétfőn jóváhagyta a Pfizer/BioNTech emlékeztető oltását a 12 és 15 év közötti korcsoport számára - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR). Az FDA egyébként arról is döntést hozott, hogy a korábbi hat hónapról ötre csökkenti a teljes körű immunizálást követő emlékeztető oltás beadásának idejét. Mindemellett engedélyezte a harmadik oltást azon 5 és 11 év közötti gyerekek számára, akiknek az immunrendszere különböző egészségügyi okokból kevésbé képes védekezni a vírussal szemben.

A koronavírus eljutott a Déli-sarkra is. Az egyik kísérleti állomáson a szigorú óvintézkedések ellenére a személyzet kétharmada megfertőződött. December 14. óta a Princess Elisabeth Antarctica kutatóállomás 25 munkatársából 16-nak lett pozitív a vírustesztje - ismertette a BBC a fenntartást finanszírozó International Polar Foundation alapítványra hivatkozva. Értesülések szerint a munkatársaknál csak enyhe tünetek jelentkeztek. A Soir mag című lap úgy tudja, a dolgozók mindegyike legalább kétszer be lett oltva, a Déli-sarkra utazásukat megelőzően pedig tíznapos karanténon estek át és több PCR-tesztet is el kellett végezniük. Feltételezések szerint az omikron variánssal fertőződhettek meg, mivel állomáshelyüket Dél-Afrikában történt átszállással érték el, ahonnan az új vírusvariáns elterjedt.

A Dél-Afrikával szomszédos Botswana elnöke, Mokgweetsi Masisi is megfertőződött koronavírussal. A kormányzati tájékoztatás szerint Masisi tünetmentes, de szoros orvosi megfigyelés alatt áll. Az államfői teendőket ideiglenesen Slumber Tsogwane alelnök veszi át. December végi adatok szerint a 2,4 millió lakosú afrikai országban a lakosság mindössze 43 százaléka volt immunizálva.

A szintén Dél-Afrikával szomszédos Mozambik államfői hivatala hétfőn este tette közzé, hogy Filipe Nyusi elnök és felesége, Isaura Nyusi is megfertőződött koronavírussal. Mindketten tünetmentesek és karanténba vonultak. A mozambiki egészségügyi hatóságok ugyancsak hétfőn jelentették be, hogy az országban az omikron variáns vált dominánssá.

Indiában az oltási kampány 15 és 18 év közötti fiatalokra történő kiterjesztése keretében hétfőn több mint 3,85 millió serdülőt oltottak be. A 18 éven aluliak immunizálására Indiában eddig csak a helyi Bharat Biotech gyógyszeripari vállalat Covaxin nevű oltóanyagát engedélyezték. Mindennek hátterében az esetszám megugrása áll. A szövetségi egészségügyi minisztérium hétfői közlése szerint az utóbbi 24 órában 33 750 fertőzöttet és 123 halálesetet regisztráltak.

Borítóképünk illusztráció. (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában