Komoly felháborodást váltott ki

2021.12.18. 10:06

Kiverte a biztosítékot az Amnesty kampánya

"Legyél meleg" – így kezdődik az Amnesty International Magyarországnak az emberi jogok világnapja alkalmából több városban kihelyezett plakátjának szövege. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a kampány nem más, mint válasz a kormánynak a gyermekvédelmi törvény megalkotása és elfogadása miatt. Bagdy Emőke pszichológus úgy véli: azért hibás, sőt sértő az Amnesty plakátja, mert olyan társadalmi csoportokat vesz egy kalap alá, amelyek nem tartoznak össze.

A civil szervezet munkája iránt érdeklődők körében is komoly felháborodást váltott ki az a plakátkampány, amelyet az Amnesty International (AI) Magyarország az emberi jogok világnapja alkalmából szervezett.

A jogvédők a saját Facebook-oldaluk tanúsága szerint több hazai városban – Budapestben, Szegeden, Pécsett és Debrecenben – helyeztettek ki a közterületre rikító sárga plakátokat, amelyeken a feketével nyomtatott szöveg két részre oszlik. Az első részben óriási betűkkel ez áll: „Legyél meleg”, a következő sorban jóval kisebb betűkkel így folytatódik: „leszbikus, biszexuális, transznemű, interszexuális, aszexuális, queer, roma, hajléktalan ember, nő, zsidó vagy menekült, az emberi jogok mindenkit megilletnek”.

– Ha reklámpszichológiai szempontból próbáljuk elemezni, azt kell mondanunk, hogy 

ez a plakát szándékosan és erősen félrevezető

– mondta a Magyar Nemzetnek Bagdy Emőke pszichológus. – A szemlélő a szöveg első részét veszi észre, az ég bele, az válik üzenetté – ami azt követi, már csak kiegészítésnek, toldaléknak tűnik. Ezért mondom, hogy bár nagyon hatásos trükkről van szó, amely azonnal vonzza a szemet, a figyelmet, valójában súlytalanná teszi a teljes szöveg eredeti üzenetét – mutatott rá.

Az ismert szakember szerint azonban nem csak ez az egy baj van a kihelyezett plakátokkal. – Szociálpszichológiai szempontból pedig azért 

hibás, sőt sértő, mert olyan társadalmi csoportokat vesz egy kalap alá, amelyek nem tartoznak össze

– magyarázta. – Hajléktalannak lenni szociális kérdés, nem keverendő össze született adottságokkal vagy identitással. Mindez megint az eredeti üzenet rovására megy – tette hozzá.

Az AI kampánya ellen egyébként a szervezettel amúgy szimpatizálók is felszólaltak, és nagyon sokan úgy ítélték meg, akármi volt is a kampány szervezőinek a szándéka, a kezdeményezés a visszájára sült el. 

A már idézett Facebook-bejegyzés alatt rengetegen használják a kínos jelzőt, és vitába is szállnak az oldal szerkesztőivel. 

Az AI véleményét tükrözi az egyik válasz: „Minden építő kommentet meghallgatunk és átgondolunk, de ha jól értjük, akkor járnánk el jól, ha visszavonnánk a hirdetéseket/plakátokat, ezt pedig nem szeretnénk.” 

– A akció egyfajta válaszként értékelhető a magyar kormány LMBTQ-propagandával szembehelyezkedő politikájára – nyilatkozta lapunknak ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum jogi szakértője. 

– Az ilyen megmozdulások csupán egy újragondolt osztályharcért szerveződnek, és remekül szemléltetik, hogy a balliberális oldal lelkiismeret-furdalás nélkül használja fel a kisebbségi jogokat hatalmi céljai érdekében

– emelte ki.

– A külföldről finanszírozott NGO-k – mint az Amnesty International – csak 2016 óta 

több millió dollár támogatásban részesülhettek a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok részéről, így e szervezetek ideológiai, politikai függetlenségéről értelemszerűen nem beszélhetünk. 

E finanszírozási modell célja, hogy az amerikai tőzsdespekulánshoz köthető szervezetek a nyílt társadalom eszméjéhez igazodó politikai aktivitást tanúsítsanak, amely tevékenységek a választások közeledtével rendre felerősödnek – mondta ifjabb Lomnici. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában