háborús fenyegetettség

2021.10.06. 13:55

A tajvaniak tartanak Kína széleskörű inváziós képességeitől

Több évtizedes mélypontra jutottak a tajvani-kínai kapcsolatok, a kommunista rezsim hadserege 2025-re képes lesz széleskörű inváziót indítani Tajvan ellen – derült ki a sziget védelmi miniszterének szerdai bejelentéséből.

Cseu Kuo-cseng a különleges katonai kiadásokról döntő parlamenti bizottság előtti felszólalásában azt mondta, Tajvan és Kína kapcsolatai negyven év óta nem látott mélypontra süllyedtek. Hozzátette azt is, hogy péntek óta, alig négy nap alatt közel 150 kínai katonai légijármű hatolt a sziget légterébe.

A miniszter úgy vélte, Peking már most tudna inváziót indítani Tajvan ellen, ám egyelőre más dolgokat is figyelembe kell vennie. A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatban arra emlékeztet, hogy

az Egyesült Államok ugyan hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tart fenn Tajvannal, de a sziget legnagyobb fegyverszállítója, és rendszeresen küld hadihajókat a Tajvani-szorosba a szabad hajózás elvének demonstrálására.

A kínai kormány Washington Tajvannal kapcsolatos politikáját okolja a térségben lévő feszültségért.

A tajvani védelmi minisztérium szeptemberben benyújtott elemzésében leszögezte azt is, hogy Kína hadserege képes lenne megbénítani a teljes tajvani védelmi rendszert, a szigetre beszivárgott kínai kémek pedig jelentős károkat tudnának okozni a gazdasági infrastruktúrában.

Az 1949-től saját politikai vezetéssel bíró Tajvant Peking Kína szakadár tartományának tekinti. Viszonyuk többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált, miután a függetlenségpárti Caj Jing-ven lett a tajvani elnök, aki a status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát. Peking politikai eszközeinek kijátszása mellett nyomásgyakorlásként gyakran tart a sziget körül hadgyakorlatokat, illetve nem zárta ki az erővel való egyesítés lehetőségét sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában