„woke” jelenség

2021.09.26. 19:51

Kidobják a régi tablókat egy műszaki főiskolán, mert csak fehér férfiak vannak rajtuk

A kanadai főiskola jelenlegi jogutódja, egy egyetem úgy kívánja sokszínűbbé tenni a mérnöki képzéseket, hogy eltörlik a múltat.

A kanadai Dalhousie Egyetem mérnöki karának dékánja, Dr. John Newhook e-mailben küldött tájékoztatót az egyetem negyedéves mérnök-hallgatóinak, melyből kiderül, hogy létrehoztak egy nemsemleges mosdót az egyetemen, és hogy eltávolítják több korábbi évfolyam tablóját az egyetem falairól – írja a V4NA.

A döntést azzal indokolták, hogy a 25 évnél is régebben végzett mérnökhallgatók tablóin főleg fehér férfiak szerepelnek, és ez nem elég befogadó.

Mint írják, a D és a B épület folyósóin, az egykori Új-skóciai Műszaki Főiskola korából származó végzős osztályok tablóin főleg fehér diákokat láthattunk (a főiskolát 1907. április 25-én alapították, és kilencven év után, 1997. április 1-jén beolvadt a Dalhousie Egyetembe – szerk.). Sok megjegyzést kaptunk arra vonatkozóan, hogy ez nem áll összhangban azzal az elképzeléssel, hogy az egyetem minden diák számára befogadó legyen. Ezeket az osztályképeket most eltávolítottuk és archiváltuk az egyetemi könyvtár segítségével, így a jövőben ezek a fényképek online lesznek elérhetőek az öregdiákok és mások számára. Több falfelület emiatt most üres, de a jövőben keresni fogjuk a lehetőségeket, hogy a mérnöki tudományok sokszínűbb és befogadóbb vízióját jelenítsük meg – állt az emailben.

Az 1970-es évek óta, a nemek közötti egyenlőség kiteljesedésének következtében a nők a felsőoktatás minden területén tanulhattak, így csupán négy karon maradtak egyértelműen többségben a férfiak, és ezek között megtalálható a mérnöki kar is, ezen akar változtatni most az egyetem olyanformán, hogy megpróbálják eltüntetni a múltat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában