Ország-világ

2021.08.24. 07:00

Tarlós István visszautasítja a rágalmakat

Visszautasítja Tarlós István az MSZP–LMP–Párbeszéd azon állítását, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát. A korábbi főpolgármester szerint éppen hogy visszavásárolták a szocialisták és a szabad demokraták által korábban elkótyavetyélt vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében. A 2010 előtt kötött metrószerződések módosításával pedig több tízmilliárdot szereztek vissza Budapestnek.

Budapest, 2019. október 13. Tarlós István, a Fidesz-KDNP fõpolgármester-jelöltje, jelenlegi fõpolgármester a Fidesz eredményváró rendezvényén az önkormányzati választáson a Bálna Budapest kulturális központban 2019. október 13-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az MSZP–LMP–Párbeszéd közleményére reagálva sükebóka állításnak, sértődött reakciónak minősítette a Magyar Nemzet érdeklődésére Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát. „Aki ezt fogalmazta, részint fogalomzavarban szenved, részint érzéki csalódások gyötörhetik” – jegyezte meg Tarlós, hozzátéve: a „kiárusítás” elsősorban azt jelenti, hogy mindent eladunk úgy, hogy nem marad belőle semmi. „Ez az állítás csak egy káprázat az ellenzéki szövegszerkesztő részéről” – fogalmazott.

Emlékeztetett rá, hogy „nem kis nehéz­ségek árán” visszavásárolták, visszaszerezték a városnak a húszéves MSZP–SZDSZ-kurzusok idején a külföldieknek elkótyavetyélt Fővárosi Vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében is.

A vízműveknél – mutatott rá – az akkor eladott részvénycsomag mellett odaadták a menedzsmentjogokat is, az Állami Számvevőszék tiltakozása ellenére az eszközállományt, és osztalékfizetési elsőbbséget biztosítottak.

Tarlós arra is kitért, hogy több tízmilliárd forintot szereztek vissza Budapestnek az ugyancsak az MSZP–SZDSZ által kötött és az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF által súlyosan kifogásolt, „fergeteges 4-es metró szerződései és megbízásai keserves módosításával”.

A volt főpolgármester szerint „külön diszkrét bája van”, hogy a 4-es metró szerződéseit – amelyeket jóval 2010 előtt kötöttek – a 2019-es választás után nemes egyszerűséggel átnevezték a „Tarlós-éra korrupciógyanús ügyének”. Közölte azt is, hogy a fővárost is érintő kórház-központosítások a törvény erejénél fogva történtek, ezen az alapon – mutatott rá – valamennyi MSZP-vezette és liberális önkormányzat is „kiárusított” az országban. „A Városliget – amely abban az időben részben Zugló tulajdonát is képezte – szintén törvény alapján került az állam kezelésébe (és a város tulajdonában maradt)” – tette hozzá.

Arra is emlékeztetett, hogy a baloldal 2010-ben Budapesten 250 milliárdos adósságállományt, elöregedett járműparkkal rendelkező BKV-t, „már 25-30 éve érintetlen, romhalmaz” 3-as metrót és a félkész, akkor minden forrást felemésztő 4-es metrót hagyott hátra, utóbbi beruházással „még négy éven át kellett küszködnünk” – hívta fel a figyelmet.

Borítókép: Tarlós István még 2019-ben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában