Ország-világ

2021.02.10. 09:20

Horváth László: nyerészkedés gyanúja lengi be a gyöngyösi tesztügyet (videó)

A híradásokból úgy tűnik, hogy a baloldali vezetésű Gyöngyös önkormányzata nem azzal tesztelt, mint amit ígért – hívta fel rá a figyelmet Horváth László.

A Fidesz országgyűlési képviselője a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában annak kapcsán beszélt erről, hogy kiderült: csaknem hatszoros áron biztosította a koronavírustesztet a gyöngyösi önkormányzat a helyi lakosoknak.

Hiesz György gyöngyösi polgármester november végén jelentette be, hogy elindul a városlakók önköltséges tesztelése kedvezményes, 12 700 forintos áron. A Hír TV kiderítette, hogy az önkormányzat által megbízott cég egy 2300 forintos tesztet használt. Erre a hírre reagálva Horváth László a Hír TV stúdiójában úgy vélekedett,

fontos lenne tudni egy gyorsteszt esetében, mi a magyarázata annak, hogy a teszt hatszor kevesebbe kerül, mint maga a tesztelés.

A kormánypárti politikus azt is tisztázandónak tartja, miként fordulhat elő, hogy az önkormányzat szerződést köt egy céggel, majd pedig az önkormányzat számlájára kellett előre befizetni a pénzt. Horváth László hozzátette: a legfontosabb az a kérdés:

Nyerészkedett-e valaki az egészségüket féltő gyöngyösieken?

Horváth László a Hír TV stúdiójában arról is beszámolt, hogy Gyöngyös baloldali városvezetése még a járvány első hullámakor meghirdetett egy adakozási akciót, amelynek az volt a célja, hogy egy tesztgépet vásároljanak, végül ennek megvétele elmaradt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában