engedély nélkül

2020.02.14. 19:58

Tucatnál is több gyerek veszítette életét Haitin egy árvaházban kitört tűzben

Legalább tizenöt gyerek életét vesztette, és sokan megsérültek péntekre virradóra Haitin egy árvaházban kitört tűzben – közölte a helyi sajtó.

A tűz a fővárostól, Port-au-Prince-től délre fekvő Kenscoff település árvaházában tört ki, amelyet egy pennsylvaniai keresztény nonprofit szervezet működtet – jelentette a Le Nouvelliste című haiti lap. Értesülései szerint a tűzoltóknak több mint egy órába telt, míg kiértek a helyszínre.

„Ez egy nagyon tragikus incidens” – mondta Arielle Jeanty Villedrouin, a Társadalmi Jóléti Intézet igazgatója a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Hangsúlyozta: jelen helyzetben az a legfontosabb, hogy új otthont találjanak a túlélő gyermekeknek a főváros környékén.

Villedrouin szerint az árvaháznak nem volt hatósági működési engedélye. A Haitin működő 754 ilyen létesítmény közül mindössze 35 rendelkezik ilyennel.

Az árvaház egyik munkatársa szerint gyertyákat kellett használniuk világítás céljából az otthonban, mert az áramfejlesztő meghibásodott. Mint mondta, a halottak csecsemők, illetve 10-11 év körüli gyerekek voltak fele-fele arányban.

A Haiti a világ egyik legszegényebb országa, és a 2010-es, több mint 200 ezer ember életét kioltó földrengés következményeit a mai napig nem tudta kiheverni, miközben politikai válság, rossz biztonsági helyzet és éhínség sújtja. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2018-as jelentése szerint lakosságának csaknem fele, mintegy 5 millió ember alultáplált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában