még nincs vége

2019.09.27. 11:11

Újra tárgyalni fog az EP jogi bizottsága Trócsányi Lászlóról

Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő szerint végre a józan ész logikája alapján született döntés.

Felháborítónak és gyalázatosnak nevezte Deutsch Tamás az Európai Parlament jogi bizottságának döntését, amellyel megakadályoznák Trócsányi László biztosi kinevezését – hangzik el a Hír TV vasárnap este adásba kerülő A Nyolcas című műsorának előzetesében.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott, hogy mióta Ursula von der Leyen az Európai Bizottság megválasztott elnöke, a bevándorláspárti törekvések gépezetébe homokszem került. Most is ez történt.

A EP-képviselő szerint végre a józan ész logikája mentén született döntés, ugyanis Ursula von der Leyen az új eljárási szabályok alapján felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament illetékes bizottságának indokolnia kell, hogy miért gondolja azt valakiről, hogy összeférhetetlen, és ő nem látja a jogi Bizottság által megalkotott levélben az érdemi indoklást, ezért hétfőn újra össze kell ülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában