Jemeni polgárháború

2019.09.01. 20:47

Több mint száz életet követelt a szaúdi vezetésű koalíció bombázása

A vöröskereszt munkatársai további áldozatok után kutatnak a romok alatt.

Több mint száz életet követeltek a szaúdi vezetésű koalíció légicsapásai Jemenben vasárnap – közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

Bombatalálatok érték egy, a síita húszi lázadók ellenőrzése alatt álló területeken található egykori egyetem épületét, amelyet ideiglenesen börtönként használtak.

A felkelők korábban az általuk ellenőrzött al-Maszíra televízióban több tucat halottról és sebesültről beszéltek. Mint mondták, a fogolytáborként működő létesítményben a harcok során elfogott 170 jemeni katonát tartottak fogva.

A húszik szerint a fogolytábor helyszíne mind a vöröskereszt, mind a Rijád vezette katonai szövetség előtt ismert volt.

Franz Rauchenstein, az ICRC Jemenért felelős országigazgatója megdöbbentő és tragikus incidensről beszélt.

„Több mint száz embert megöltek” – mondta Rauchenstein, akit az AFP francia hírügynökség idézett. Az ICRC illetékese orvosi vészsegítséget kért a legkevesebb 40 sebesültnek, akiket a környező kórházakba szállítottak. „Egy ilyen épületet megtámadni megdöbbentő és szomorú, a foglyokat ugyanis nemzetközi jog védi” – tette hozzá.

A vöröskereszt munkatársai további áldozatok után kutatnak a romok alatt, de nagyon kicsi az esélye annak, hogy további túlélőket találjanak – mondta Rauchenstein.

A vöröskereszt egészségügyi ellátmányt és 200 hullazsákot küldött Damarba. A romok eltakarítását bulldózerekkel végzik.

A nemzetközileg elismert jemeni kormányt támogató szaúdi vezetésű koalíció közlése szerint a légicsapás a húszik egyik állását célozta a Szanaától 100 kilométerre délre fekvő Damar városában, ahol drónokat és rakétákat raktároztak.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a síita húszik, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában