közlekedésbiztonság

2019.02.26. 11:18

Kilencszáz jogsértést találtak a buszok és teherautók egyhetes ellenőrzésén

Elsősorban a vezetési és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálták.

Csaknem kilencszáz jogsértést állapítottak meg a rendőrök a buszok és teherautók egy héten át tartó ellenőrzése során – írta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a honlapján.

A közleményben azt írták, hogy a Tispol Truck & Bus elnevezésű, európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálták. Február 18. és 24. között 3230 nehéz tehergépkocsit és 481 autóbuszt ellenőriztek, és 896 jogsértést állapítottak meg – közölték.

Ismertették, azonnali közlekedési korlátozást hét nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 109, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 136, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig 73 alkalommal kellett intézkedni.

Öt tehergépkocsi-vezetőnél merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 80-szor a sofőr vagy utasa nem használta a biztonsági övet. A megengedett legnagyobb sebességet 215 járművezető lépte túl.

Az autóbusz-vezetők közül 17 nem tartotta be a sebességhatárt. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt kilencszer, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban nyolcszor, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt kilencszer kellett intézkedniük a rendőröknek – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában