bűnügy

2018.10.18. 12:13

Hamis okiratokkal alapítottak vadásztársaságokat 

A vadásztársaságok azonban nem tartottak szabályszerű alakuló közgyűlést, a vádlottak a bejegyzéshez szükséges, majd később a bíróságra benyújtott okiratokat hamis dátummal, valótlan tartalommal hozták létre, a törvényszék a szervezeteket ez alapján vette nyilvántartásba.

Hamis okiratokkal igazolta vadásztársaságok megalakítását három ember, köztük egy rendőr az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t csütörtökön.

Azt írták: a feltételezett elkövetőknek egy tabi és egy bedegkéri székhelyű vadásztársaság civil szervezetként történő bejegyzéséhez be kellett nyújtaniuk a társaságok alapszabályait, az alakuló közgyűlések jelenléti íveit, a tagjegyzékeket és a tisztségek elfogadásáról szóló nyilatkozatokat a Kaposvári Törvényszékhez.

A vadásztársaságok azonban nem tartottak szabályszerű alakuló közgyűlést, a vádlottak a bejegyzéshez szükséges, majd később a bíróságra benyújtott okiratokat hamis dátummal, valótlan tartalommal hozták létre, a törvényszék a szervezeteket ez alapján vette nyilvántartásba.

Az ügyészség szerint az ügy rendőr érintettje bűnsegédként vett részt a cselekményben azáltal, hogy a hamis okiratokat jegyzőkönyvi hitelesítőként aláírta.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség a három ember ellen polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat és tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügy további huszonegy gyanúsítottjával szemben, akik a vadásztársaságok tagjaként aláírták a valótlan tartalmú jelenléti íveket és tagjegyzékeket, megrovást alkalmazott, s megszüntette az eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában