hatékonyabb ítélkezés

2018.07.12. 11:42

Semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget

A bírósági reform óta folyamatosan csökken az ügyhátralékok száma, és a bírók leterheltsége – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

A közigazgatási bíróságok létrehozásával kapcsolatban az OBH elnöke az ECHO TV Napi Aktuális című műsorában leszögezte: semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) feladata, minél hatékonyabbá tenni az ítélkezést, vagyis, hogy időszerű és megalapozott legyen – nyilatkozta Handó Tünde. Az OBH elnöke hozzátette,

évről évre csökken az ügyhátralék, több ügyet fejeznek be, mint amennyi érkezik.

Ennek köszönhetően a bírók is hatékonyabban tudnak koncentrálni az aktuális ügyekre. Hatalmas eredménynek nevezte, hogy 2011-hez képest 2017-re csaknem a felére csökkent a büntetőügyek száma a fővárosban. Hozzátette, időben is óriási lépést tettek, ugyanis 2010-hez képest 2017-re 44 százalékra csökkent a két éven túli ügyek száma.

Nincs már miért Strasbourgba menni – jegyezte meg.

Handó Tünde jelezte, az Európai Bizottság idén is közzétette az uniós tagállamok igazságszolgáltatásának hatékonyságát, minőségét és függetlenségét vizsgáló igazságügyi eredménytábláját, melyen

a magyar igazságszolgáltatás Európa élvonalában van.

A rangsor is bizonyítja, semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget Magyarországon.

A teljes beszélgetés:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában