Fenyő-gyilkosság

2018.07.24. 19:06

Kétszázmillióra emelték az óvadékot Gyárfás ügyében

Kétszeresére, 200 millió forintra emelte másodfokon, jogerősen a Fővárosi Törvényszék a Gyárfás Tamás ügyében első fokon megállapított óvadék összegét.

Budapest, 2018. április 20. Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó (b) távozik a tárgyalásáról ügyvédje, Bánáti János (j) társaságában a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2018. április 20-án. A bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fenyõ János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás ellen. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fővárosi Törvényszék keddi közleményében felidézte: a rendelkezésre álló adatok szerint Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T.-t, ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót. Gy. T.-t felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

Az elsőfokú bíróság – a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító – határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség egyrészt arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés (lakhelyelhagyási tilalom) szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy a terhelt bevallott vagyonára tekintettel az óvadék összege nem alkalmas arra, hogy biztosítsa a jelenlétét az eljárásban.

Gyárfás Tamás megérkezik budapesti otthonába 2018. április 19-én, ezen a napon Fővárosi Főügyészség a házi őrizet elrendelését indítványozta ellene
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. E feltételezést a gyanúsítás szerinti bűncselekmény kiemelkedően magas tárgyi súlya, az ahhoz kapcsolódó büntetési tétel, valamint a gyanúsított rendkívül kedvező egzisztenciális háttere együttesen erősíti. A gyanúsított személyi körülményeire és az eljárásban eddig tanúsított magatartására tekintettel az elsőfokú bíróság megalapozottan ítélte meg azt is, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye csekélyebb mértékű, így az az óvadék alkalmazása mellett lehetővé teszi a bűnügyi felügyelet során enyhébb magatartási szabályok előírását.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék első fokon megállapított mértékét a törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadékot 200 millió forintban határozta meg.

A Fővárosi Törvényszék a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését egyebekben helybenhagyta.

Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat. A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el. Gyárfás Tamás akkor azt mondta, hogy semmi köze Fenyő János meggyilkolásához.

Borítókép: Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó (b) távozik a tárgyalásáról ügyvédje, Bánáti János (j) társaságában a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2018. április 20-án.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában