Különös kegyetlenség

2018.04.25. 11:38

Tizenhárom évre ítélték a gondozottja halálát okozó asszonyt

A Szegedi Ítélőtábla szerdai döntése jogerős.

A táblabíróság különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 39 éves abádszalóki vádlottat.

A büntetlen előéletű, háromgyerekes asszony férje 2010 tavaszán kötött eltartási szerződést az akkor 45 esztendős, agyvérzés miatt fél oldalára lebénult, betegsége miatt rokkantsági ellátásban részesülő későbbi sértettel. A fele részben a beteg férfi birtokolta abádszalóki ház tulajdonjoga ellenében vállalták a sértett holtig tartó gondozását, tartását és eltemettetését.

A házaspár kötelezettségének eleget is tett, 2010 nyarán a férfit saját házuk egyik szobájába költöztették, ahol egészen halálig lakott. A vádlott férje 2014 nyarától Németországban dolgozott, csak minden harmadik hónapot töltött Magyarországon. A férj 2015. február 16-án utazott ki ismét Németországba, így a sértett gondozása a vádlottra hárult. Azonban az asszony 2015 márciusától ennek nem tett eleget, nem adott a sértettnek elegendő mennyiségű ételt és italt. A beteg férfi egy hónap alatt csontsoványra, 30 kilósra fogyott, kiszáradt. A vádlott az ágyhoz kötött sértettet nem fürdette, nem tornáztatta, így március végére már mozdulni sem tudott, képtelen volt arra, hogy segítség nélkül étel vagy italt vegyen magához, testén csontig hatoló felfekvések keletkeztek.

A vádlott már csak akkor értesítette az orvost, amikor a férfi április 2-án már levegőt is csak nehezen vett. A sértetthez mentőt hívtak, de légzése és keringése a kórházba szállítás közben leállt, és az újraélesztésére tett kísérletek is eredménytelenek voltak. A szakértői vélemény szerint halálát közvetlenül trombózis okozta, a legalább egy hónapon át tartó éheztetés, a végtagok merevsége, a kezeletlen felfekvések a sértettnek az átlagosnál nagyobb szenvedést okoztak.

A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, az utolsó szó jogán is azt állította, rendesen gondozta a férfit.

A táblabíróság döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által kiszabott 11 éves büntetést. A bíróság elrendelte az eddig házi őrizetben lévő vádlottnál a jogerősen kiszabott büntetés azonnali végrehajtását, az asszonyt ezért fegyőrök vezették el a tárgyalóteremből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában