közös gondolkodás

2018.03.16. 09:41

Egyértelmű: Gyurcsány a baloldal miniszterelnök-jelöltje

Gulyás Gergely szerint ő a politikai jellemtelenség megtestesítője.

Fotó: Czeglédi Zsolt

A Fidesz frakcióvezetője szerint a balliberális pártok közös tüntetésén egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje.

Gulyás Gergely telefonon reagált a baloldali pártok közös március 15-i, budapesti megmozdulásán elhangzottakra.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke ezen bejelentette: vasárnap délutánra tárgyalni hívja az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. Azt mondta, készek megtenni azt, amit eddig soha, mert tárgyalni kell a Jobbikkal.

Gulyás Gergely közölte, Gyurcsány Ferenc a „politikai jellemtelenség megtestesítője”: kommunista ifjúsági vezetőként kezdte, most pedig „azokat hívja tárgyalni, akiket korábban ő nevezett nácinak, s ezt még néhány héttel ezelőtt is megerősítette”.

A fideszes politikus szerint a Jobbiknak és különösen a Jobbik szavazóinak ideje elgondolkodniuk azon:

„Pártjuk hogyan juthatott olyan mélyre, hogy vonzó partner legyen az országot tönkretevő, a magyar nemzettel való közösséget megtagadó Gyurcsány Ferenc számára.”

A vasárnapi tárgyalás azoknak a politikai erőknek a tárgyalása lesz, akik hatalomért és a pénzért bármilyen elvet készek sutba dobni – jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában