Jön a víz!

2017.12.18. 13:34

Már 600 kilométeren van árvízvédelmi készültség

És további szakaszokon kell védekezni a belvíz miatt is, immár több mint 10 ezer hektárnyi terület van víz alatt – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn.

Mint írták, a Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtő területén jelentős mennyiségű csapadék hullott az elmúlt napokban, és ezt tovább növelte a magasabb hegyekben lévő hó olvadása és lefolyása.

Az Országos Vízjelző Szolgálat számításai szerint – az elmúlt heti olvadás ellenére – az időszakos átlaghoz képest továbbra is „jelentős nagyságú a hóvízkészlet” a Tisza Tokaj feletti vízgyűjtőjén, és a következő hat napban ennek fokozatos gyarapodására számítanak – tették hozzá.

Az OVF közleménye szerint az országban jelenleg három vízügyi igazgatóság területén 592 kilométeren rendeltek el árvízvédelmi készültséget, ez 362 kilométeren elsőfokú, 230 kilométeren már másodfokú. A készültség a következő vízfolyásokat érinti: Bodrog, Tisza, Túr, Szamos, Kraszna, Fekete-Körös, Batár-patak, Lónyay-főcsatorna, Palád-patak, Ronyva-patak, Sár-Éger-főcsatorna.

A Bodrogon hosszan tartó áradás várható, elnyúló tetőzése Felsőbereckinél kevéssel a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szint felett várható a hét közepén, Sárospataknál várhatóan csütörtök-pénteken tetőzik a folyó, szintén megközelítve a harmadfokú készültségi szintet.

A Tiszán érkező árhullám Tiszabecsnél a másodfok feletti vízállással tetőzött vasárnap este, Tivadarnál hétfőn várható a tetőzés, a vízállás megközelíti majd a harmadfokú készültségi szintet.

A Tisza és a Bodrog együttes áradásának hatására Tokajnál a tetőzés szintén másodfokú készültségi szint felett várható, míg a Tisza középső szakaszán az elsőfokú készültségi szint környékén azt kevéssel meghaladó tetőzések várhatók a jövő hét első felében.

A Túron levonuló árhullám Garbolcnál vasárnap este tetőzött, ezt lassú apadás követi.

A Szamoson csak kisebb vízszintemelkedések jelentkeztek, Csengernél vasárnap délelőtt tetőzött a folyó, jóval a készültségi szintek alatt.

A Kraszna árhulláma várhatóan hétfőn tetőzik Ágerdőmajornál, az elsőfokú készültségi szintet megközelítő vízállással.

Kiemelték továbbá, hogy a lehullott csapadék hatására a Körösök vízrendszerén is árhullámok indultak meg. Jelentősebb vízszint-emelkedést észleltek a Fekete-Körösön, amelynek tetőzése Antnál az elsőfokú készültségi szintet meghaladó vízállással várható hétfőn. A Tiszán levonuló árhullám visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös alsó szakaszán is meghaladhatja a vízszint az elsőfokú készültségi szintet.

Az OVF azt írta: a készültség által érintett védvonalak mentén fokozott figyelőszolgálatot látnak el a vízügyi dolgozók, különös tekintettel a fejlesztés alatt álló védelmi szakaszra. A Tiszán levonuló árhullám indokolttá teszi a töltéskeresztező műtárgyak, zsilipek folyamatos zárását – tették hozzá.

A belvíz miatt jelenleg 7 vízügyi igazgatóság területén 34 szakaszon van elrendelve készültség: 19 szakaszon elsőfokú, 15 szakaszon pedig másodfokú. A belvízzel elöntött területek nagysága már a 10 900 hektárt is meghaladja, ebből 5040 hektár vetés, illetve szántó – olvasható a közleményben.

Árvíz a kárpátaljai Beregkisfalud főutcáján 2017. december 16-án. MTI Fotó: Nemes János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában