Együttműködés

2017.10.02. 13:09

Ónodi-Szűcs: jelentős fejlesztések lesznek a mentőszolgálatnál

Csaknem megduplázódik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) költségvetése jövőre a 2010 előtti időszakhoz képest – közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a józsefvárosi mentőállomás átadásán.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, míg 2010 előtt 22 milliárd forintból gazdálkodhatott a szervezet, addig jövőre 39,7 milliárd forint jut a mentőknek.

Az államtitkár beszédében felidézte, hogy az elmúlt időszakban harminc új mentőállomás épült, százat pedig felújítottak. „2010 előtt két év is volt, amikor nem történt mentőautó-beszerzés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ebben az évben kétszáz mentőgépkocsi beszerzése indult el. Továbbá folynak a tárgyalások az új munkaruha beszerzéséről is – mondta.

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, az egészségügy nem a konfrontáció terepe kell, hogy legyen, hanem az együttműködésé, és a magyar kormány kiemelten kezeli a mentők és a mentés helyzetét.

A józsefvárosi mentőállomást – amely a 15. a fővárosban – a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat kínálta fel az OMSZ-nek.

László Endre Márton, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány alapítója elmondta, a józsefvárosi mentőállomásnak helyet adó épületet 2015-ben vásárolták meg és újították fel, elsősorban a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásából és vállalati adományokból. A beruházás összege 162 millió forint volt.

A mentőállomáson az alapítvány 24 órában szolgálatot teljesítő gyermekrohamkocsija mellett az OMSZ két kivonuló autója és egy mentőmotor kapott helyet.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról beszélt, hogy a kormány stratégiai célként, nemzeti kérdésként tekint az OMSZ-re, azonban speciális esetekben szükség van a társadalom, a vállalkozások és az állam összefogására, és erre jó példa a józsefvárosi mentőállomás létrehozása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában