Olvasói levél

2018.01.13. 09:00

Olvasói köszönet a keszthelyi életmentő műtétért

Riedl Ferenc gyenesdiási olvasónk lapunknak küldött levelében a Keszthelyi Kórház dolgozóinak fejezi ki köszönetét. Levelét szerkesztett változatban közüljük.

ZH

A szilveszter a mentőszolgálat teljes kapacitását igénybe vette. Képünkön Pődör Róbert gépkocsivezető és Magyarné dr. Huszár Tünde mentőorvos az egerszegi állomásról indul Fotó: Katona Tibor

Teljesen váratlanul december 16-án hajnalban olyan rosszullét fogott el, hogy feleségem mentők segítségét kérte.

A mentő hamarosan megérkezett, s a gyors, szakszerű vizsgálatot végző mentőorvos azonnali kórházba szállításomról intézkedett.

A sürgősségi osztályon részletes kivizsgálás, majd dr. Ifi Ferenc ultrahang- és röntgenfelvételei után dr. Gergely György közölte velem, hogy azonnali, életmentő műtét szükséges, melyhez feleségemmel együtt beleegyezésünket adtuk. Rövid időn belül a mindig jókedvű Ákos már tolt is a műtőbe, ahol dr. Heim Tamás altatóorvos vezetésével készen állt a műtét előkészítését végző stáb.

A sikeres műtétet dr. Gergely György és dr. Szőcs Tamás végezte el, ezzel lehetővé téve számomra, hogy a karácsonyt már családom körében töltsem, nem pedig a szüleimmel fent az égben, akik már 25 éve meghaltak.

Ezúton is szeretném megköszönni a városi kórház valamennyi dolgozójának a munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!