Olvasó

2010.08.11. 02:29

Bibósok Fejtő táblájánál

Az alábbiakban a hévízi Bibó-gimnázium diákja, Földi Kitti párizsi beszámolóját olvashatják. A zalai tanulók a nyári szünetet kihasználva látogattak a francia fővárosba, ahol megkoszorúzták Fejtő Ferenc emléktábláját is.

Az Olvasó

Másnap délután Versailles-ba érkeztünk a Napkirály rezidenciájára, majd elérkezett az a pillanat, amit mindenki várt: a második napon végre a fények városába értünk. A napot a századforduló művészei és bohémjei által olyan kedvelt Montemarte-on zártuk. A hegymenet mindent megért, hisz itt van a párizsi nyüzsgés egyik gócpontja.

A harmadik napot busszal és gyalogosan töltöttünk. Első utunk a La Défense-ba vezetett, ahol nagyjából tíz az 1 m2-re jutó felhőkarcolók száma. Innen gyors fel-le szállással az Arc de Triomphe-hoz érkeztünk. Az elszántabbak a kapott egy órában megkísérelték nemcsak a Diadalív megmászását, de a Champ-Élysées végigsétálását, természetesen kevesebb, mt több sikerrel. Megtekintettük a Grand Palais és a Petit Palais impozáns épületeit, megnéztük a Concorde teret, a Madeleine-t, az Operát, a Pont Neuf-t és kicsit bemerészkedtünk a Cité-be, Párizs történelmi központjába.

A következő megálló a Pompidou központ volt. Ide már nemcsak turistaként érkeztünk, hanem magyarokként is. Ugyanis Fejtő Ferenc, a két éve elhunyt író, újságíró, történész, irodalomkritikus és politológus utolsó otthona e téren található. A 2010-es Európa Naptól pedig fehér márványtábla is őrzi Fejtő itt-tartózkodásának emlékét. A táblán arcképének mosolygós karikatúrája látható, alatta pedig kétnyelvű felirat olvasható. Bibós csapatunk énekkel és rövid felolvasással tisztelgett a történész emléke előtt, majd megkoszorúztuk az emléktáblát.

A Pompidou központtól átsétáltunk a város szívében található Notre Dame-hoz, ahol a türelmesebbek a toronyőrt is megkereshették rövid 40 perces sorbaállás után... A nap egyik utolsó állomása az Invalidusok volt, ami eredetileg katonai kórháznak épült még XIV. Lajos idejében. Az épület hatalmas kupolája alatt nyugszik I. Napóleon.

A harmadik nap méltó lezárásaként teljesítettük minden Párizsba érkező kötelező programját, megmásztuk az Eiffel-tornyot. Az elszántabbakkal egészen a harmadik emeletig jutottak (röpke 276 m), ahonnan csinos panoráma nyílt a városra és persze rengeteg iwiw-gyanús kép született.

Földi Kitti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!