A Forma–1 géniusza volt – Senna örök…- Olvasói visszaemlékezés

„1994. május 1-én Imolában véget ért egy fejezet az F1 történelmében. Az autóversenyzés (egyik) legnagyobb alakja tragikus balesetben vesztette életét a San Marinó-i nagydíjon. Ayrton Senna tíz évet töltött a királykategóriában, ahol 41 futamgyőzelmével, 65 pole positionjával és három világbajnoki címével örökre beírta magát a Forma–1 történelmébe. Az elmúlt 25 évben sok rekordját megdöntötték, de egyet azóta sem. A legnehezebb pályán Monte-Carlóban 6 alkalommal neki intették le a kockás zászlót. Negyedszázada él ez a megdönthetetlen rekordja. Talán nem mindenki tudja, ez a nagyszerű sportember alapítványán keresztül a Brazíliában élő nehéz sorsú gyermekeket támogatta. Ahogy e sorok írója is 39 éve Paksa Tiborné tanárnővel együtt ezt tette hasonló sorsú diákjaival. 97 utazást szerveztünk 1200 gyereknek, ebből négy alkalommal vittünk gyerekeket a Hunga­roringre, a magyar nagydíjra. Miben állt Senna karizmatikus személyisége? Talán abban, hogy a világon mindenhol testvérként szerették. 25 évvel halála után a világ versenypályáin Ayrton Senna Forever zászlókat lenget a szél. Állami gondozott tanítványaim nem értették, amikor 2006-ban hazánkban az évszázad futamán a zászlókat látva könnyes lett a szemem, mert a zászlókon lobogó betűk bizony azt jelentik, Ayrton Senna örök. Végül egy emlékkép Sennáról: „Ott ül szerényen és angol módra kételyek nélkül, engedelmesen egyszerűen és bízik magában. Tűnődő, csendesen szemlélődő hit árad belőle, és ismét megcsap a szavannák lehelete, ahogy lazán, de minden pillanatban ugrásra készen feláll innen, elindul az autója csapata felé, és afelé, ami az életéből még megmaradt neki. Jellegzetesen lágy összerendezett mozdulattal, majd lassan eltűnik az Interlagosba, Aidába és Imolába, és végül a Sao Pauló-i Morumbi földje felé vezető úton.” Sennára legméltóbban szavaival szeretnék emlékezni: „Érzések nélkül az élet rettenetesen unalmas lenne. Vannak olyan emóciók, amelyeket csak mi érezhetünk. A győzelem, a vereség kérdése az, hogy olyan sebességgel veszünk egy kanyart, amit néhány másodperccel előbb még senki sem tartott lehetségesnek.” – írta Paksa Tibor.