Olvasó

2012.04.05. 05:04

Kérdések és járások (kommentár)

A polgármesterek korábban sokat panaszkodtak amiatt, hogy az állam mind több feladatot testál az önkormányzatokra, illetve a polgármesteri hivatalokra, a többletmunkához azonban nem párosít pénzt.

B. Kiss László


Nos, ha jól értem, ez a helyzet most megváltozik azáltal, hogy az államigazgatási feladatok mintegy fele a jegyzőktől átkerül az ezután felállítandó járási hivatalokhoz, amint arról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium illetékes államtitkára beszámolt. A tájékoztatóról kiadott hírek szerint Szabó Erika ugyanakkor nem tért ki arra, hogy hány járás lesz, hol lesznek a járási székhelyek, és mely települések mely járásokba tartoznak majd. Ez egyébként már tudható, vagy legalábbis tudni véljük, persze a kormányrendelet még nem született meg. Arról viszont például csak találgatnak az érintettek, hogy miként alakul a jegyzők bére. A régi-új közigazgatási egységek felállítása nem igényel újabb épületeket, mivel azokat az önkormányzatok adják át – a feladatokkal együtt. Üdvözlendő az állami bürokrácia visszaszorítását célzó minden törekvés, de az átlagember számára még mindig nyitott a közigazgatás átalakításával kapcsolatos számos kérdés. Pedig az ördög, ugyebár, a részletekben lakik...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!