Olvasó

2011.12.12. 10:08

Viszlát Boba! - ''Különleges'' gyorsvonat Zalaegerszegre (jegyzet)

- Elnézést, lefényképezhetem önöket, ahogy épp felszállnak? - kérdezte egy fotós édesanyámtól és tőlem Budapesten, a Déli pályaudvaron a Zalaegerszegre induló vonat előtt vasárnap. - Ez a gyorsvonat ugyanis valamiért különleges - Igen, ez az első, amelyik nem érinti Bobát, ezért rövidebb a menetideje is - vettem át a szót, és már kattanhatott is a gép. Erre a pillanatra 165 évet kellett várni...

Farkas Andrea

A december 11-én életbe lépett új vasúti menetrend szerint 29 percet nyerhetünk ezután azzal, ha Budapestről a 17:26-os gyorsvonattal utazunk Zalaegerszegre, hiszen ez a járat a többitől eltérően nem érinti Bobát, hanem Devecser után egyből Jánosháza felé veszi az irányt.

A vasúti közlekedés a fővárosból a zalai megyeszékhelyre eddig közel 4 órás volt, hiszen közvetlen vonatok nem indultak Zalaegerszegre. A Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Ajka-Zalaegerszeg vonalon ugyanis a Szombathely felé közlekedő személyvonatok húzták az egerszegi kocsikat a Vas megyei Boba vasútállomására, ahol szétkapcsolták a szombathelyi és a zalaegerszegi részt, majd egy másik mozdony által folytathattuk utunkat.


A Boba-Zalaegerszeg-Bajánsenye-országhatár vasútvonalat közel 55 milliárd forintos uniós beruházás keretében korszerűsítették, villamosították 2010-ben. Bobánál megépült a deltavágány, ami lehetővé tette a település kikerülését is. Mégis, csak 2011-ben, 165 évvel a magyar vasúti személyszállítás megkezdése után vált lehetővé az, hogy közvetlen vonattal jussunk el Budapestről Zalaegerszegre, mindössze 3 óra 17 perc alatt - írja a hvg.hu.
Zalaegerszegről Budapest felé a MÁV-menetrend szerint egyébként reggel 05:31-kor van lehetőségünk Boba érintése nélkül Budapestre utazni, a „gyorsabb gyorsvonattal”.

Az új járattal vasárnap este - kis késéssel - 20:53-kor érkeztünk meg a zalaegerszegi vasútállomásra, harminc-negyven utastársunkkal együtt. Kellemes volt az út, már csak a tudat miatt is, hogy hamarabb hazaérünk - nem hiába esett a választásunk erre a vonatra. A kalauz készségesen válaszolt az érdeklődők kérdéseire, miszerint ezután is bemegyünk-e Bobára, de nem kapcsolnak minket át, vagy mitől is rövidebb az út?
Mi már tudtuk, hogy Bobát nem érinti ez a vonat. Eszembe is jutottak az egyetemi évek, amikor a diáktársakkal közösen „szenvedtük át” Veszprémből a hosszúnak tűnő hazautat, s mikor a vasi településre értünk, türelmetlenül nézegettük az órát, hogy mikor telik le a körülbelül negyed óra és mikor kapcsolnak már át minket a Zalába tartó mozdonyhoz, hogy minél előbb otthon lehessünk.

Emlékezetes megdöbbenések tanúi is lehettünk Bobán, amikor a zalai és a szombathelyi kocsikat egymástól elválasztva elindult az ellenkező irányba a két vonat. Akadt ugyanis az évek során több olyan utas, aki rossz vonatrészbe szállt, s ezért a másik irányba - ha eddig a menetiránynak megfelelően ült, akkor a szó szoros értelmében hátrafelé - indult el. Gyorsan elmagyaráztuk nekik, hogy a Szombathely feliratú részbe kellett volna felszállniuk, nem pedig a zalai kocsikba... Később aztán a kalauzok figyelmeztettek mindenkit, hogy a megfelelő vonatrészbe üljenek.
Ilyesmi bizony már nem fordulhat elő ezen az új vonaton, azonban a többi járaton érdemes figyelni, hiszen azok még nem kerülik el Bobát, s továbbra is 3 óra 46 perces menetidővel közlekednek, a késést leszámítva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!