Olvasó

2010.08.27. 05:15

A főpolgármesterről vagy jót, vagy semmit (kommentár)

Demszky Gábor – élete 300. fővárosi közgyűlésén – elmondta búcsúbeszédét. Leköszönése a nap híre, hiszen a szabad demokrata politikus húsz évig volt a főváros főpolgármestere, ami – vitathatatlan – nem kis teljesítmény.

B. Kiss László

Demszkyt működése során számtalan bírálat érte, a búcsúzás perceiben azonban a Fidesz szónoka is úgy vélekedett: nem illendő az emelkedett pillanatokban kritizálni... A leköszönő főpolgármester, aki már nem jelölteti újra magát, búcsúbeszédében a fővárosi közgyűlés konszenzusos döntéseinek nagy számát emelte ki, és hangsúlyozta: a független hitelminősítők szerint is kezelhető mérvű Budapest adósságállománya. A főpolgármester, aki egyébként budakeszi lakos, hisz a közvélemény- kutatóknak, így aztán azt is sejti, hogy ki lesz az utódja a városvezetői poszton – mondta el az újságíróknak. Demszky Gábor működését én sem kommentálom, két friss hírt viszont idecitálok. Az egyik arról szól, hogy a Fővárosi Közgyűlés a fenyegető felszámolás elkerülése érdekében kétszer 100 millió forinttal segíti meg a Vidámparkot. A másik pedig arról: egy szakmai szervezet szerint 500 milliárd (!) forintos beruházás szükséges a Budapesti Közlekedési Vállalatnál...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!