Olvasó

2010.04.09. 06:32

Turmixgép rögzítve (újságírói jegyzet)

Csak rajtam múlt, hogy nem lettem egy turmixgép boldog tulajdonosa, s nem tudtam meg azt sem, mi a jó alvás titka. Pedig a lehetőséget megkaptam, egy telefonhívás formájában.

Sámel József

Ahogy az már megszokott, ismeretlen számról jött az ajánlat. A csöppet sem lassan beszélő hölgy bemutatkozása után bizonyítékot akart, mert elhadarta: Tájékoztatásul közlöm, hogy a beszélgetésünket rögzítjük. Nocsak, ennyire komoly a téma? - tört fel bennem a meglepetés ereje. - Mégis miből gondolja, hogy beszélgetni szeretnék magával? Biztosan - jött a válasz -, hiszen régi kedves ügyfelünkként kisorsoltuk, nyert egy turmixgépet.

- Olyan kivehető ajtósat, ugye?! - próbáltam volna poénkodni, annak ellenére, hogy tudtam: soha nem volt kapcsolatom velük. De a hölgy megszólalást nem engedve rögtön nyilvánvalóvá tette, hogy a berendezés háromfunkciós, mindent tud, mindenre képes. Aztán a lényegre tért, elárulva a teendőimet. A hiper-szuper berendezésért cserébe mindössze öt ismerős családot kell meghívnom az otthonomba, ők megtartják nekünk a jó alvás titkával kapcsolatos előadásukat, no meg persze hozzák a turmixgépet. Persze már az elején tudtam, hogy gyorsan kibújik majd a szög a zsákból, mentségemre legyen mondva, hogy kíváncsi voltam az ajánlatukra. Szóhoz továbbra sem jutottam, s bár a nemet nagy nehezen ki tudtam mondani, be kell látnom, buktam: most aztán se turmixgép, se jó alvás. Igaz, ők sem adtak el semmit általam, de legalább gazdagodtak. Legfőképp kolléganőjük rögzített szavaival...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!