Olvasó

2010.01.18. 09:49

A doni hősökre emlékeztek a reziek (fotókkal)

Szentmisével kezdődött, koszorúzással folytatódott, majd filmvetítéssel fejeződött be szombaton a reziek megemlékezése doni hőseikről. Az immáron harmadik alkalommal rendezett felemelő eseményen – a hideg idő ellenére is – nagyon sokan vettek részt.

Az Olvasó

A program a katolikus templomban a Kiss László esperes által celebrált szentmisével vette kezdetét. A falu hőseit – Csík Endre versével – Lancz Ferencné idézte fel, majd dr. Négyesi Lajos alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet Múzeumának munkatársa mondott ünnepi beszédet. Ezek a katonák nem áldozatok, hanem hősök voltak – összegezte Négyesi Lajos –, törvénytisztelő emberek, akik fölajánlották életüket, hogy az általuk teremtett értékek között megmaradjon családjuk, gazdaságuk, hazájuk. Nem lehet tehát elégszer törlesztenie az utókornak ezt a hatalmas áldozat-adósságot.


A templomi megemlékezés után a temetőbeli hősök emlékművéhez vonultak a megemlékezők, ahol katonai tiszteletadással koszorúzták meg a reziek nevét hosszasan felsoroló emlékművet. A község nevében Cserép Gábor polgármester koszorúzott, a HM képviseletében dr. Négyesi Lajos, majd Iharosi Zoltán alezredes, a keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub elnöke, illetve Bekő Tamás, a Zala Megyei Levéltár munkatársa. A rezi nyugdíjasok nevében Lancz Ferencné, az egyházközségében pedig Gelencsér Ferenc hajtott fejet.


A megemlékezők ezután a faluházba vonultak, ahol Torma Béla, a Hősök könyve szerkesztője, gondozója számolt be kutatási eredményeiről, majd az újabb felvételekkel kibővült (azonos című) filmet vetítették le. A folytatásban a Rezi Nyugdíjasklub Dalköre katonanótákat adott elő, Kiss László esperes pedig ötvenes évekbeli elődje naplóbejegyzéseiből olvasott fel. Az írások a Historia Domusban jelentek meg.

Reziből 170-180 főt (a férfi lakosság mintegy 30%-át!) hurcoltak el a 2. világháború poklába. Közülük 130-an szerepelnek a Hősök könyvében egy-egy oldalon.
A falu utolsó hadiözvegyét, Koroncz Ferencné, Héder Ilonka nénit nagy csokor virággal köszöntötte a gyászos évfordulón Tafotáné Cserép Gabriella művelődésszervező.
A rendezvényen megjelent a kilencedik évtizedében járó Vas Józsi bácsi is, aki vissza tudott térni a Don-kanyarból.

Beküldte: Zatkalik András

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!