Olvasó

2007.05.15. 02:28

Elmegy nyaralni?

Nagykanizsa (bb) - Már most, tavasszal tombol a kánikula, időszerű tehát a járókelőket arról faggatni, gondolkoztak-e már arról, hogy hova mennek nyaralni?

Benedek Bálint

- Ebben az esztendőben Törökországot célozzuk meg - kezdte elképzeléseik vázolását a fényképészként Nagykanizsán dolgozó Csepreghy Attila. - Tavaly nem voltunk sehol, most viszont sikerült viszonylag olcsón találnunk egy lehetőséget, amit nem szalaszthatunk el. Még soha nem jártunk arrafelé, biztosan izgalmas utazás lesz! Már csak azért is, mert Réka lányom alig várja, hogy repülőre ülhessen. Általában a külföldi utazásokat választjuk.

- Megmondom őszintén, a katalógusok, s az utazási irodák ajánlataiban még nem csalódtunk - folytatta Csepreghy Attila. A négycsillagos hotelben állítólag lesz minden, ami szem-szájnak ingere! A programok közül még nekünk sem világos minden, nem látunk mindent kristálytisztán, de biztosan jól fogjuk majd érezni magunkat. Bebarangoljuk a környéket, fürdünk a tengerben, de a csúszdás élményfürdőt sem lehet kihagyni. Hiába nyaralás, a munkaeszközömet, a fényképezőgépet nem hagyom itthon, a tájat, s a családot ugyanis meg kell örökíteni. - A barátommal Dubaiba repülünk - állt meg Ruff Gabriella határőr főhadnagy. - Imádunk utazni, s elterveztük, hogy bejárjuk az egész világot. Szeretjük a napsütést, a tengerpartot, s a tikkasztó hőséget. Dominikán már kétszer voltunk, Mexikó, Miami és a Karibi térség még csak a tervekben, oda talán télen megyünk.

- Számunkra a minőség roppant fontos szempont, ahol biztonságban érezhetjük magunkat, s a higiénia is megfelelő, oda akár többször is visszamegyünk. Most az Egyesült Arab Emirátusok legszebb városa lesz a sztár - sorolja Gabriella -, ahol állandóan süt a nap, remek szállodák sorakoznak egymás hegyén-hátán. Kedvünkre válogathatunk a kínálatból, de biztos, hogy akkor megyünk, amikor már szinte elviselhetetlen meleg lesz! - Nincs ötvenezer forint a nyugdíjam, abból csak otthon maradhatok - panaszkodott Mészárosné Csizmadia Éva. - Azért a közeli Csónakázó-tónál van egy kis házunk, majd ott napozunk. Az unokámat egy-egy napra majd elviszem a Balatonra, reggel kimegyünk vonattal, a strandon játszik, fürdik, aztán hazajövünk. Nekem ez is nagy öröm, a lényeg, hogy a szünidőben együtt legyen a család. - Nyaralás? - kérdezett vissza felháborodva egy középiskolás lány. - Csak az érettségin legyek már túl, semmi nem érdekel, csak, hogy minden sikerüljön. Ennél nyugodtabban mesélt a környezetvédelmi vegyész technikusi képzésen elsőévesként részt vevő ajkai Szilágyi Ádám, aki csak fesztiválokra látogat a nyáron. - A soproni Lővérek lesz az első állomás - így az éppen diákmunkán lévő tanuló. - Nekem ez a fesztivál tetszik a legjobban, ráadásul olcsóbb, sok-sok hazai és külföldi fellépővel, a lényeg, hogy zene lesz minden mennyiségben. A nyár többi részében a szüleimmel nyaralunk valahol, de fogalmam sincs, mi lesz a célpont. A haverokkal talán néhány bicikliversenyre is elnézünk , mert nyáron eljön az országúti kerékpározás, s a mountain bike szezonja is.

Ezek is érdekelhetik