Olvasó

2007.02.09. 03:29

Az utolsó csepp volt a pohárban vagy jó ürügy?

Friss nemzetközi felmérés szerint a magyarok elégedettségi indexe sokat romlott egy év alatt, míg a csehek és a lengyelek jövőképe nem változott. Mi ...

Zalai Hírlap

Friss nemzetközi felmérés szerint a magyarok elégedettségi indexe sokat romlott egy év alatt, míg a csehek és a lengyelek jövőképe nem változott. Mi amúgy sose voltunk túl optimisták, van ez a bús érzés bennünk úgy ezer éve, most aztán meg végképp nem lehet csodálkozni. Nyakunkon a reform és a megszorítás, ami, szögezzük le, nem ugyanaz, bárhogy is mossa össze a média. A szemünk előtt zajlott le kevesek jelentős gazdagodása, amit sokak szegényedése kísért tizenhat év alatt. Nap mint nap új élményeket szerzünk az általunk a demokrácia működtetésével megbízott politikusaink - hogy úgy mondjam - elgyengüléseiről, már ami a saját pénztárcájukat illeti. Csoda-e, ha páran úgy döntenek, akkor inkább csatlakoznak az utcai, spontán népfelséghez? Márha spontán az, ami mögé napi beszédekkel csatlakozik fel az az ellenzék, amelynek állandó jelzőjévé vált az engesztelhetetlen szó.

Elgondolkoztatóan sok a fiatal elégedetlen, veszíteni való nélkül élő huszonéves az utcai harcosok között. Akik, ha lehet hinni a titkosszolgálati híreknek, állítólag az októberi esetek után márciusban egy másik nemzeti ünnepre kéredzkednek fel mondandójuk közhírré tételéhez. A rendszerváltás közben és azóta felnőtt nemzedék már nem kábul el az öregek eufóriájától, ami a 89 utáni néhány év jóérzéseiből táplálkozik. Ezzel szemben egyre elkeseredettebben követeli, hogy virítson már valamit neki is ez a fene nagy szabadság. Azt még majd külön meg kell tanulniuk, hogy csak a maguk iránti felelősségből csiholhatnak közösségi szolidaritást. Mert az állam nem tanulhat helyettünk, nem élhet egészségesen helyettünk, csak a kereteket biztosíthatja. Amit persze el is kell várni.

Túl sok ez egyszerre. Mindenkinek. És akkor jön az utolsó csepp: a kormány feje nagy vallomást tesz egy nyári napon. (Nem mintha nem tudtuk volna, hogy a politikusnak hagyományos rossz szokása a füllentés, csak nem nézi közben a cipője orrát, mint az egyszerű emberek.) Ez aztán a jó ürügy a valaha üdítően laza, mára a sorozatos választási vereség miatt kissé görcsös fiatal demokratáknak arra, hogy látszólagos egységként mutassák be a széttagolt feszültségeket. Hab a tortán a szokatlan tüntetésekre néha pipogyán, néha túlzóan reagáló rendőrség és a morális válságot jelző államfő, akitől szintén többet vártunk.

Kész a leltár? Ezt a listát most a Gönczöl-jelentés tette elénk. Van-e dolgunk vele? Rá kell néznünk az életünkre végre rendesen, hogy legalább ezt megválaszolhassuk.

Elgondolkoztatóan sok a fiatal elégedetlen, veszíteni való nélkül élő huszonéves az utcai harcosok között. Akik, ha lehet hinni a titkosszolgálati híreknek, állítólag az októberi esetek után márciusban egy másik nemzeti ünnepre kéredzkednek fel mondandójuk közhírré tételéhez. A rendszerváltás közben és azóta felnőtt nemzedék már nem kábul el az öregek eufóriájától, ami a 89 utáni néhány év jóérzéseiből táplálkozik. Ezzel szemben egyre elkeseredettebben követeli, hogy virítson már valamit neki is ez a fene nagy szabadság. Azt még majd külön meg kell tanulniuk, hogy csak a maguk iránti felelősségből csiholhatnak közösségi szolidaritást. Mert az állam nem tanulhat helyettünk, nem élhet egészségesen helyettünk, csak a kereteket biztosíthatja. Amit persze el is kell várni.

Túl sok ez egyszerre. Mindenkinek. És akkor jön az utolsó csepp: a kormány feje nagy vallomást tesz egy nyári napon. (Nem mintha nem tudtuk volna, hogy a politikusnak hagyományos rossz szokása a füllentés, csak nem nézi közben a cipője orrát, mint az egyszerű emberek.) Ez aztán a jó ürügy a valaha üdítően laza, mára a sorozatos választási vereség miatt kissé görcsös fiatal demokratáknak arra, hogy látszólagos egységként mutassák be a széttagolt feszültségeket. Hab a tortán a szokatlan tüntetésekre néha pipogyán, néha túlzóan reagáló rendőrség és a morális válságot jelző államfő, akitől szintén többet vártunk.

Kész a leltár? Ezt a listát most a Gönczöl-jelentés tette elénk. Van-e dolgunk vele? Rá kell néznünk az életünkre végre rendesen, hogy legalább ezt megválaszolhassuk.

Elgondolkoztatóan sok a fiatal elégedetlen, veszíteni való nélkül élő huszonéves az utcai harcosok között. Akik, ha lehet hinni a titkosszolgálati híreknek, állítólag az októberi esetek után márciusban egy másik nemzeti ünnepre kéredzkednek fel mondandójuk közhírré tételéhez. A rendszerváltás közben és azóta felnőtt nemzedék már nem kábul el az öregek eufóriájától, ami a 89 utáni néhány év jóérzéseiből táplálkozik. Ezzel szemben egyre elkeseredettebben követeli, hogy virítson már valamit neki is ez a fene nagy szabadság. Azt még majd külön meg kell tanulniuk, hogy csak a maguk iránti felelősségből csiholhatnak közösségi szolidaritást. Mert az állam nem tanulhat helyettünk, nem élhet egészségesen helyettünk, csak a kereteket biztosíthatja. Amit persze el is kell várni.

Túl sok ez egyszerre. Mindenkinek. És akkor jön az utolsó csepp: a kormány feje nagy vallomást tesz egy nyári napon. (Nem mintha nem tudtuk volna, hogy a politikusnak hagyományos rossz szokása a füllentés, csak nem nézi közben a cipője orrát, mint az egyszerű emberek.) Ez aztán a jó ürügy a valaha üdítően laza, mára a sorozatos választási vereség miatt kissé görcsös fiatal demokratáknak arra, hogy látszólagos egységként mutassák be a széttagolt feszültségeket. Hab a tortán a szokatlan tüntetésekre néha pipogyán, néha túlzóan reagáló rendőrség és a morális válságot jelző államfő, akitől szintén többet vártunk.

Kész a leltár? Ezt a listát most a Gönczöl-jelentés tette elénk. Van-e dolgunk vele? Rá kell néznünk az életünkre végre rendesen, hogy legalább ezt megválaszolhassuk.

Túl sok ez egyszerre. Mindenkinek. És akkor jön az utolsó csepp: a kormány feje nagy vallomást tesz egy nyári napon. (Nem mintha nem tudtuk volna, hogy a politikusnak hagyományos rossz szokása a füllentés, csak nem nézi közben a cipője orrát, mint az egyszerű emberek.) Ez aztán a jó ürügy a valaha üdítően laza, mára a sorozatos választási vereség miatt kissé görcsös fiatal demokratáknak arra, hogy látszólagos egységként mutassák be a széttagolt feszültségeket. Hab a tortán a szokatlan tüntetésekre néha pipogyán, néha túlzóan reagáló rendőrség és a morális válságot jelző államfő, akitől szintén többet vártunk.

Kész a leltár? Ezt a listát most a Gönczöl-jelentés tette elénk. Van-e dolgunk vele? Rá kell néznünk az életünkre végre rendesen, hogy legalább ezt megválaszolhassuk.

Túl sok ez egyszerre. Mindenkinek. És akkor jön az utolsó csepp: a kormány feje nagy vallomást tesz egy nyári napon. (Nem mintha nem tudtuk volna, hogy a politikusnak hagyományos rossz szokása a füllentés, csak nem nézi közben a cipője orrát, mint az egyszerű emberek.) Ez aztán a jó ürügy a valaha üdítően laza, mára a sorozatos választási vereség miatt kissé görcsös fiatal demokratáknak arra, hogy látszólagos egységként mutassák be a széttagolt feszültségeket. Hab a tortán a szokatlan tüntetésekre néha pipogyán, néha túlzóan reagáló rendőrség és a morális válságot jelző államfő, akitől szintén többet vártunk.

Kész a leltár? Ezt a listát most a Gönczöl-jelentés tette elénk. Van-e dolgunk vele? Rá kell néznünk az életünkre végre rendesen, hogy legalább ezt megválaszolhassuk.

Kész a leltár? Ezt a listát most a Gönczöl-jelentés tette elénk. Van-e dolgunk vele? Rá kell néznünk az életünkre végre rendesen, hogy legalább ezt megválaszolhassuk.

Kész a leltár? Ezt a listát most a Gönczöl-jelentés tette elénk. Van-e dolgunk vele? Rá kell néznünk az életünkre végre rendesen, hogy legalább ezt megválaszolhassuk.

Ezek is érdekelhetik