Olimpia

2012.08.13. 15:51

London 2012 - Hazaérkezett a legnagyobb magyar sportolói csoport (videó)

Valamivel 13 óra után menetrend szerint leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren az a gép, amely a londoni olimpiáról hétfőn hazatérő legnagyobb sportolói csoportot szállította.

MTI

A járaton többek között kajakosok, kézilabdázók és öttusázók voltak, de most érkezett az úszó Gyurta Dániel is.

A sportolókkal tartott a gépen Áder János köztársasági elnök, Czene Attila sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

A versenyzőket, edzőket, szakvezetőket buszokkal a Syma csarnokhoz szállították, ahol a MOB korábbi tájékoztatása szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Borkai Zsolt köszöntötték őket.

A csarnoknál 13:30 óra körül már sokan várták a hazatérő sikeres sportolókat.

Ezrek köszöntötték a hazatérő olimpikonokat

Több ezren, köztük szurkolók, barátok, hozzátartozók felfokozott hangulatban köszöntötték a Londonból hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a budapesti Syma csarnokban.

Az eseményen megjelent Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, volt köztársasági elnök és Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára.

A londoni magyar hősöket már a parkolóban megrohamozták a rajongók, ezért hivatalos köszöntésük csak félórás csúszással, fél háromkor kezdődött meg. Elsőként kislányával a karján a kézilabda-válogatott erőssége, Nagy László lépett a terembe, azonnal körülvették a szurkolók, hogy autogramot kérjenek tőle. A 200 méteres mellúszásban olimpiai bajnoki címet nyerő Gyurta Dánielt pillanatok alatt szintén rengetegen vettek körül. A hangulatot a tarjáni rezesbanda fúvósai fokozták, akik a bronzérmes dzsúdós, Csernoviczki Éva tiszteletére jöttek fel a Tatabányához közeli településről.

A Himnusz felcsendülése után a Londonban érmet nyerő magyar sportolókat szólították a színpadra, elsőként Gyurta Dánielt. Az aranyérmesek közül csak a kardvívó Szilágyi Áron és a hosszútávúszó Risztov Éva hiányzott. Ezután kivetítőkön videoklipben felidézték az olimpia magyar szempontból legemlékezetesebb pillanatait.

Borkai Zsolt köszöntőjét azzal kezdte: megérkezett a magyar olimpiai csapat, amelynek tagjai nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a londoni olimpián.

"Nincs miért szégyenkeznünk - mondta -, hiszen a magyar olimpiai csapat tagjainak több mint ötven százaléka pontszerzőként tért haza. Azért is büszkék lehetünk rájuk, mert nemcsak eredményeikkel, hanem viselkedésükkel és cselekedeteikkel is kivívták a világ elismerését" - folytatta, majd megköszönte az edzők, az egészségügyi munkatársak és a családtagok, hozzátartozók áldozatos munkáját, valamint a szurkolók támogatását. Külön köszöntötte Schmitt Pált, akitől átvette a stafétabotot a MOB élén. Beszéde zárásaként azt kérte a szurkolóktól, hogy a közeljövőben is legalább úgy szeressék a magyar olimpiai csapat versenyzőit és edzőit, ahogyan most, mert megérdemlik.

Semjén Zsolt azzal kezdte beszédét, hogy büszke lehet az a nemzet, amelynek ilyen olimpikonjai vannak, majd kiemelte, a versenyzőkért határon innen tízmillió, a határon túl pedig ötmillió magyar szorított.

"Olimpikonjaink bebizonyították, hogy egy létszámában kis nép is lehet nagy nemzet. Most és az elkövetkezendő időszakban büszkeség magyarnak lenni, mert ilyen olimpikonjaink vannak. Amit ők tettek, az erkölcsi tett is volt" - mondta, kiemelve a sérülten is tovább küzdő cselgáncsozó Joó Abigélt. "Nagyszerű példát mutatott nekünk kitartásból" - tette hozzá.

Említést tett a kalapácsvető Pars Krisztiánról is, aki győzelme után nevelőedzőjének, a már elhunyt Németh Pálnak az arcképét mutatta fel. A bajtársiasság kapcsán pedig Gyurta Dánielre utalt, aki aranyérmének másolatát a közelmúltban elhunyt sporttársa, a norvég Alexander Dale Oen szüleinek ajánlotta fel.

"Vannak-e nagyszerűbb nagykövetei Magyarországnak, mint az olimpikonjaink? - tette fel a kérdést a politikus. Végül minden sportbarátot meghívott augusztus 20-ra a Puskás Ferenc Stadionba, a Gyulai István atlétikai emlékversenyre, amelyen 19 órakor kezdődik a magyar olimpikonok hivatalos állami köszöntése.

Fergeteges ünneplés a Syma Csarnokban

A londoni olimpiáról 17 éremmel - nyolc arany, négy ezüst és öt bronz - hazatért magyar olimpikonokat fantasztikus ünneplésben részesítették hétfőn délután a Syma Csarnokot teljesen megtöltő sportrajongók.

A versenyzők valamennyien meghatódva fogadták a szurkolóktól feléjük áradó szeretetet, a gyerekek aláírásért ostromolták a londoni ötkarikás játékokat megjárt hősöket, mások csak gratuláltak, vagy boldog mosollyal nyugtázták, hogy szemtől szembe, életnagyságban is láthatják a televíziós közvetítéseken megcsodált nagy bajnokokat.

Szabó Gabriella, az aranyérmet nyert női kajaknégyes tagja azt mondta, hihetetlenül boldognak érzi magát.

"Nagyon vártam ezt az eredményt, és titkon számítottam is rá" - fogalmazott.

A kajaknégyessel szintén aranyérmes, ám a kettes hajóban "csak" második Kovács Katalin bevallotta, egyelőre még hullámzóak az érzései, ha visszagondol a Londonban történtekre.

"Az idő majd begyógyítja a sebeket. Az a fontos, hogy csak a jóra emlékezzünk. Már megszoktam, hogy rendszeresen egy arannyal és egy ezüsttel térek haza az olimpiáról."

Szintén sokan faggatták Douchev-Janics Natasát, aki a jövőjéről szólva, megnyugtatta a rajongókat, mindössze pár hetet fog pihenni, s utána megkezdi a felkészülést a jövő évi versenyekre.

"Örülök, hogy csak két hétig tart a pihenő, mert a hosszabb kihagyás után nekem mindig nehezebb a visszatérés" - mondta, majd hozzátette: számított rá, hogy valamikor véget fog érni a győzelmi sorozata, de nagyon sajnálja, hogy ez pont Londonban történt meg. "Rengeteget dolgoztam az olimpia előtt, és nagyon bíztam az elvégzett munkában."

Harsányi Gergely arról beszélt, hogy a londoni negyedik hely elképesztően jó eredmény a magyar férfi kézilabda válogatottól.

"Sajnálom, hogy nem sikerült előrébb végeznünk, mert a dobogós helyezéssel örökre beírhattuk volna a nevünket a magyar férfi kézilabdázás történelmébe."

Mocsai Tamás, a kézilabda válogatott átlövője elárulta, mindössze egy napja marad a pihenésre, mert utazik vissza Németországba, hiszen hamarosan kezdődik a bajnokság.

Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya úgy érzi, a bronzérmet nyert Marosi Ádám teljesítménye elismerésre méltó, mert nehéz versenyen, erős mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet.

"A lányok sajnos megilletődöttek voltak, s még túl fiatalok az olimpiához. Az ő idejük Rióban jöhet el" – tette hozzá.

Ungvári Miklós, az olimpián ezüstérmet nyert cselgáncsozó így fogalmazott:

"Nagyon boldog vagyok, de a londoni döntő egész életemet végig fogja kísérni."

A Syma Csarnokban hétfőn történteket a legfrappánsabban a gyerekek körében talán legnépszerűbb Pars Krisztián, a kalapácsvetés friss olimpiai bajnoka foglalta össze:

"Fantasztikus ez az ünneplés, elképesztően jól sikerült a fogadtatás."

Gratulációk a sikeres magyar olimpiai szerepléshez

A pártok és politikusok mellett civil és szakmai tömörülések, valamint a Brit Nagykövetség is gratulált a magyar olimpiai csapat sikereihez.

A Brit Nagykövetség hétfőn azt közölte az MTI-vel: a 17 érem, közte 8 arany megszerzése kiemelkedő teljesítmény az ország méreteit figyelembe véve. Ráadásul a magyarok teljesítettek világviszonylatban a legjobban a kajak-kenu versenyszámokban.

Az LMP hétfőn gratulált kiemelkedő helytállásukért a londoni olimpiai játékokon részt vevő magyar versenyzőknek. "Külön elismerés illeti azon olimpikonjainkat, akik érmet tudtak szerezni" - közölte a párt.

Hétfőn a Magyar Igazságügyi Érdekvédelmi és Közérdekvédelmi Szövetség is kommünikében mondott köszönetet az ország hírnevét növelő sporteredményekért.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap levélben gratulált az olimpikonok nagyszerű helytállásához. A kormányfő Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének címezte levelét, melyben kifejtette: a magyarok az olimpiai mozgalomban annak újjászületése óta figyelemre méltó szerepet játszanak. "A múltból hozott jó hírnév és érdemek azonban csak annyit érnek, amennyit hozzátesznek a mai utódok" - közölte, hozzátéve: vannak méltó, nagyszerű utódok.

Az MSZP vasárnapi gratuláló közleményében világraszólónak nevezte az ország olimpiai sikerét, "s bár az élet London után is megy tovább, versenyzőink emberfeletti eredményei reményt, a közösen átélt sikerek pedig erőt kell adjanak a mindennapok küzdelméhez is" - közölték.

Vasárnap a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége is gratulált, szívet-lelket melengetőnek nevezve a magyar sportolók "küzdeni akarását, elszántságát és ezeknek gyümölcseként, azokat a kimagasló sikereket, amelyek éremeső mellett, az utóbbi évek legsikeresebb olimpiai helyezését eredményezték."

Áder János köztársasági elnök már csütörtökön, a londoni magyar nagykövetségen rendezett fogadáson köszöntötte a magyar olimpikonokat. Azt mondta: Magyarország köszönettel tartozik a londoni olimpián szereplő összes magyar sportolóknak, elsősorban azért, mert sokéves kitartó munkával kivívták a részvételi jogot.

Videó:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!