Olimpia

2012.08.09. 09:23

Ezüstérmes a férfi kajaknégyes

London - A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes kellemes meglepetést okozva, remekül versenyezve ezüstérmes lett 1000 méteren a londoni olimpián.

MTI

A hangulatra a szerdai naphoz hasonlóan csütörtökön sem lehetett panasz a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, a 30 ezres lelátó most is megtelt, s a nézők szikrázó napsütésben szurkolhattak kedvenceiknek. A tribünökön több piros-fehér-zöld zászló is feltűnt, és csakúgy, mint az első finálés napon, ezúttal is három egységnek szoríthattak a magyarok.

Elsőként közülük az ötödször olimpiai szereplő, háromszoros bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel alkotta férfi kajaknégyes mutatkozott be. A Fábiánné Rozsnyói Katalin által felkészített hajó kedden egy előfutam-győzelemmel tette le a névjegyét, s ezzel megspórolva a középfutamot egyből a nyolcas döntőbe került. Storcz Botond szövetségi kapitány - aki korábban Kammererrel együtt nyerte mindhárom ötkarikás aranyát - szerdán azt mondta a hivatalosan a pontszerzést megcélzó egységről, hogy meglepetést okozhat.

A csütörtöki verseny nem kezdődött túl jól Kammererék számára, hibás rajtjuk miatt ugyanis visszalőtték a startot. Másodszorra aztán eljött a mezőny, a magyarok érthetően ezúttal kissé óvatosabban kezdtek, de 250 méternél, majd 500-nál is a második helyen haladtak az ausztrálok mögött és a szlovákok előtt. Ez a három egység kivált a mezőnyből, de a hajrához érkezve besűrűsödött a mezőny, öt-hat hajó is bejelentkezett a dobogós pozíciókért. A tavaly, Szegeden vb-ezüstérmes ausztrálok tartották vezető helyüket, a magyarok pedig óriásit küzdve másodikként haladtak át a célvonalon. A harmadik helyet a csehek szerezték meg.

"Nagyon összpontosítottunk, és talán emiatt volt rossz a rajtunk, bizony belehúztam, és kiugrottunk - nyilatkozta az MTI-nek Kammerer, aki a 2000-es és 2004-es arany után harmadik ötkarikás érmét gyűjtötte be ebben a számban. - Próbáltuk tartani az iramot az ausztrálokkal, de ők most nagyon jók voltak. Maximálisan mentünk, most ez erre volt elég. De nagyon örülünk a második helynek is. Abszolút nem érzem, hogy kiörögednék, Kökény Roland is jó példa, hogy van bennünk erő."

"Sajnos nem nyertünk, de a "fehér arany" is jól néz ki. Nagy siker ez! A rajt megismétlése nem okozott gondot, volt bennünk erő" - mondta Tóth Dávid.

"Tökéletes pályát mentünk, tele voltunk energiával, bírtuk végig. Jól beosztottuk az erőnket, örülünk a második helynek" - nyilatkozta Kulifai Tamás.

"Kati néni szépen összerakta ezt a hajót - mondta Pauman Dániel. - Amikor tavaly októberben kihirdették a válogatási elveket, neki a fejében már készen volt a terv, s ennek megfelelően variálta a párosokat. Sokat támadtak minket, de szép meglepetést okoztunk. Nagyon erős a rajtunk, edzéseken mindig az első 250-et gyakoroltuk. Az előfutamban mentünk egy kamikázét, most figyeltünk, hogy a végére is maradjon erőnk. Ha fél óra múlva újraindítják ezt a futamot, lehet, hogy teljesen más lesz a sorrend."

"Én végig kitartottam az álláspontom mellett, amikor támadták a négyest. Igaza lett Botondnak és nekem - nyilatkozta Fábiánné Rozsnyói Katalin, a négyes edzője. - Én tudtam, hogy az ausztrálok nyerik, ők Szolnokon készültek, láttam az edzéseiket. Tóthék vékonyak, nem erőből eveznek, inkább technikásak, úgy kellett taktikázni, hogy végig bírják. Ha együtt maradnak, majd ők fognak nyerni."

Eredmények:
férfi K-4 1000 m, olimpiai bajnok:
   Ausztrália (Tate Smith, Dave Smith, Murray Stewart, Jacob
Clear) 2:55.085 perc
2. MAGYARORSZÁG (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 2:55.699
3. Csehország (Pavel Davidek, Lukas Trefil, Josef Dostal, Jan Sterba) 2:55.850

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!