holland válogatott

2018.10.17. 15:45

Koeman szerint ütőképes gárda állt össze

Ronald Koeman, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, lerakták az alapjait egy sikeres csapatnak, amelynek az a célja, hogy a Nemzetek Ligája novemberi fordulójában a lehető legtöbb pontot gyűjtse a világbajnok franciák, illetve a németek ellen.

Netherlands' head coach Ronald Koeman pictured at the start of a friendly soccer game between Belgian national team Red Devils and the Netherlands in Brussels, Tuesday 16 October 2018. BELGA PHOTO BRUNO FAHY

Fotó: BELGA/AFP

„Az a legfontosabb a számunkra, hogy a 2020-as Európa-bajnokság sorsolásán kiemeltek legyünk, ez pedig lehetséges, ha szerzünk még néhány pontot” – nyilatkozta Koeman, miután az együttes kedden este 1-1-es döntetlent játszott a vb-bronzérmes belgák vendégeként barátságos mérkőzésen.

Múlt szombaton a hollandok 3-0-ra verték a németeket Amszterdamban a Nemzetek Ligájában, november 16-án pedig a franciákat látják vendégül Rotterdamban, majd három nappal később Németországban lépnek pályára.

„Letettük az alapokat, mert a Nemzetek Ligája kezdetekor nagyon sokan úgy gondolták, hogy kicsi az esélyünk arra, hogy ez ellen a két rivális ellen pontokat szerezzünk” – mondta a februárban kinevezett Koeman.

Az A osztály 1. csoportjában a franciák 7 ponttal állnak az élen, mögöttük a hárompontos hollandok a másodikak, az egypontos németek pedig harmadikak.

Az A osztály négy csoportjában szereplő 12 válogatott közül a legjobb 10 kiemelt lesz majd a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének december 2-án, Dublinban sorra kerülő sorsolásán.

Borítókép: Koeman a belgák elleni meccsen

AFP / BELGA / BELGA MAG / Bruno Fahy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában