nem bírtak egymással

2018.06.21. 16:02

Továbbra is veretlenek a dánok

Dánia és Ausztrália 1-1-es döntetlent játszott egymással Szamarában a labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.

Forrás: mti

Az első mérkőzésükön nyertes dánok kezdték jobban az összecsapást, Eriksen szép találatával már a hetedik percben megszerezték a vezetést. A Tottenham középpályásának ez volt legutóbbi nyolc válogatott fellépésén a kilencedik gólja.

A folytatásban is az európai csapat maradt a kezdeményezőbb, de a félidő második felére az ausztrálok is egyre több veszélyes akciót vezettek. Egyenlíteniük – csakúgy, mint az első fordulóban a francia válogatott ellen – Jedinak büntetőjével sikerült, így Kasper Schmeichel 571 perc után kapott gólt a dánok kapujában állva.

A fordulás után is élvezetes, jó tempójú maradt a mérkőzés, amelyen mindkét együttes előtt adódtak kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőségek, de egyik fél sem tudta megszerezni a győzelmet jelentő találatot .

Borítókép: A dán Yussuf Poulsen (b) és az ausztrál Mile Jedinak az oroszországi labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában játszott Dánia – Ausztrália mérkőzésen a Szamara Arénában 2018. június 21-én

MTI / EPA / Taccjana Zenkovics

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában