Sciabolo

2021.12.02. 07:07

Szilágyi Áront „olimpiai visszavágóra” várják Bolognába

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áront visszavágóra várja a Tokióban ezüstérmes Luigi Samele a Bolognában hétfőre kiírt találkozón, amely többek között a vívósport népszerűsítését szolgálja – mondta el Marcello Scisciolo, a Virtus Bologna vívószakosztályának alelnöke az MTI-nek a Rómában tartott szerdai sajtótájékoztatón.

A Szilágyi Áron és Luigi Samele közötti összecsapás a kardvívás és Bologna szavakból a „SciaBolo, visszavágó Tokió után” címet kapta, de amiként Scisciolo hangsúlyozta: két nagy bajnok ismételt találkozójáról van szó, akik szoros barátságban is vannak egymással.

A tokiói döntő Áron és Gigi között széles tetszést aratott, nemcsak a vívószakmában, hanem a sportéletben általában, ezért úgy gondoltuk, érdemes megismételni a találkozót

- mondta a Virtus Bologna alelnöke, aki a Szilányi és Samele közti ötkarikás fináléra utalt, mely a magyar kardvívó harmadik olimpiai aranyérmével zárult.

Scisciolo hozzátette, hogy „hagyománytörő” versenyre készülnek, mivel három fordulóból kettőt öt találattal, az utolsót tizenöttel kell megnyerni.

Hétfőn a PalaDozza bolognai sportcsarnokban sorra kerülő esemény bevétele egy részét jótékonysági célra használják fel. A visszavágóval egy időben ifjúsági versenyeket rendeznek, és bevezetőt tartanak a vívás világába vakok és gyengén látók számára.

Marcello Scisciolo megjegyezte, hogy a két bajnok részvétele a sportág népszerűsítését is szolgálja, mivel – tette hozzá – a vívás nem vonz ugyan nagy tömegeket, de egyre nagyobb az érdeklődés a versenyek egyenesben vagy közösségi oldalakon történő közvetítése iránt. A bolognai visszavágóból külön televíziós adást is akarnak készíteni.

Az olasz főváros magyar kulturális intézeteként ismert Collegium Hungaricumban tartott sajtótájékoztatón Kovács Ádám Zoltán római magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy a kulturális és a sportrendezvények segítenek élénken tartani a magyar-olasz kapcsolatokat, melyek például a vívásban a XIX. század közepére nyúlnak vissza. A tájékoztatón a Virtus Bologna gyermek és ifjúsági vívói is jelen voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában