ligue 1

2021.08.23. 11:00

Kőkemény balhéba torkollt a Marseille nizzai vendégjátéka (videó)

Pablo Longoria, az Olympique Marseille labdarúgócsapatának klubelnöke szerint nem volt garancia a személyes biztonságukra, ezért nem folytatták a vasárnap szurkolói rendbontás miatt a 76. percben félbeszakadt bajnoki mérkőzésüket Nizzában.

Fotós: AFP

A klubvezető kiemelte: bár előbb még a játékvezető is egyetértett velük abban, hogy a találkozót nem lehet folytatni, a liga végül a közrend érdekében felülbírálta ezt, és utasította őket, hogy térjenek vissza a pályára.

„Mi viszont úgy döntöttünk, hogy a megtámadott játékosaink biztonsága érdekében nem folytatjuk a mérkőzést, és inkább hazamegyünk Marseille-be.

Ez már a második alkalom, hogy hasonlót kell megtapasztalnunk, korábban Montpellier-ben fordult elő velünk ilyen. Ami most itt történt, az számunkra teljesen elfogadhatatlan. Precedenst kell teremtenünk a francia futballban azzal, hogy kiállunk magunkért” – mondta Longoria.

Miután a liga a folytatás mellett döntött, de a vendégek erre nem adtak lehetőséget, a szabályok értelmében a találkozó három pontját a hazai csapat kapja 3-0-s gólkülönbséggel. A félbeszakadt mérkőzésen a Nice 1-0-ra vezetett. Francia sajtóhírek szerint az Olympique Marseille mindenképpen fellebbezni akar.

Az indulatok akkor szabadultak el, amikor a szöglet beadásához készülő vendégjátékost, Dimitri Payet-t a nézőtérről eltalálták egy vizes palackkal. A helyi drukkerek a találkozó alatt már korábban is dobtak palackokat a pályára,

a vendégek feldühödött játékosa azonban ezúttal visszadobta azt a lelátóra a nézők közé, akik közül sokan erre a pályára rohantak.

Ott aztán összetűzés alakult ki a játékosokkal, valamint a két csapat biztonsági személyzetével. Az esetben három OM-játékos – Luan Peres, Mattéo Guendouzi és Payet – megsérült, míg a hazai klub szerint a Marseille biztonsági emberei részéről a tömegverekedés során Jean-Claire Todibot és Justin Kluivertet is fizikai erőszak érte.

Jean-Pierre Rivere, a Nice elnöke kiemelte: nagy csalódás okoztak számára a történtek, de a dolog teljesen világos.

„Sajnos vizes palackokat dobtak a pályára, de az már a marseille-i játékos reakciója volt, hogy azt visszadobta a lelátóra. Ez a két dolog együttes katalizátora volt az eseményeknek”

- mondta. Kiemelte: a Marseille biztonsági embereinek nem lett volna szabad a pályára lépniük, főként nem megütniük a hazai játékosokat. Azt pedig nem értette, hogy a Marseille miért nem jött vissza a folytatásra.

Forrás: MTI

Borítókép: nem focipályára való események zajlottak

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!