Járvány

2020.06.05. 15:20

A Lyon elnöke bíróságra megy a francia bajnokság befejezése miatt

Jean-Michel Aulas elég rossz néven vette, hogy idő előtt lezárták a francia pontvadászatot.

A sportvezető arra kérte az ítélőszéket, semmisítse meg a liga döntését, ami szerinte „abszurd”.

„Április 30-án megszületett az erről szóló határozat, míg a többi bajnokságban kivártak. Németországban már játszanak, a spanyolok pedig jövő héten kezdenek”

- mondta Aulas a háromórás meghallgatáson.

Az elnök szerint még nem késő megváltoztatni a korábbi döntést, mert

három-négyhétnyi edzést követően elkezdődhetne a játék, és augusztus végéig le tudnák játszani a szezonból hátralévő tíz bajnokit.

A meghallgatáson részt vett az Amiens és a Toulouse képviselője is, ez a két csapat a korai befejezés miatt kiesett a Ligue 1-ből.

Bertrand Dacosta bíró közölte, hétfőn vagy kedden hoz ítéletet.

A francia liga két nappal az után jelentette be a bajnokság lezárását, hogy Edouard Philippe miniszterelnök április 28-án elrendelte a sportesemények beszüntetését.

A Paris Saint-Germain lett a bajnok, a Lyon csak hetedikként zárt, míg az Amiens és a Toulouse búcsúzott.

Utóbbi két együttes 22 csapatos élvonalat javasolt a következő szezonra, így megőrizhetnék első osztályú tagságukat. Mind a három csapat igazságtalanságot kér számon a ligán, miszerint csonka tabella alapján nem volt fair végeredményt hirdetni, hiszen a csapatok nem ugyanazokkal az ellenfelekkel játszottak, illetve nem ugyanannyi hazai és idegenbeli mérkőzést teljesítettek.

A ligát vezető Didier Quillot szerint pragmatikus döntés született, ráadásul a bajnokságot közvetítő Mediapróval kötött szerződés értelmében a következő idény augusztus 23-ra tervezett rajtját nem lehet elhalasztani. Aulas szerint ugyanakkor csapatát nagy anyagi kár éri, ugyanis jelenlegi helyezésükkel nem indulhatnak egyik európai kupasorozatban sem, ez pedig komoly bevételkiesést okoz.

A nagy európai bajnokságok közül csak a franciát zárták le idő előtt, a német és a spanyol után a Premier League (június 17.) és a Serie A (június 20.) is folytatódik.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában