ac milan

2019.05.07. 12:40

Saját játékosával veszett össze Gattuso

Éles szóváltásba keveredett Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgócsapatának edzője és egyik játékosa, Tiémoué Bakayoko a Bologna elleni mérkőzés első félidejében.

A tréner az argentin Lucas Biglia sérülése után szólt a védekező középpályásnak, hogy gyorsan melegítsen. Bakayoko el is kezdte a ráhangolódást, de nem túl intenzíven, mire Gattuso inkább José Maurit küldte a pályára.

Az olasz Sky televízió felvételei szerint Bakayoko kétszer is durván sértő megjegyzést tett edzőjére, nehezményezve döntését.

A mérkőzés után az erre vonatkozó kérdés elől kitért az edző.

„Erről itt most nem szeretnék beszélni, majd az öltözőben a saját szavaimmal, melyeket a tévében nem akarok használni”

- mondta, majd hozzátette:

„Mindenki elküldhet engem, de aztán találkozunk az egyik helyiségben, egymás szemébe nézünk, és majd meglátjuk”.

Gattuso annyit aztán mégis elmondott, kérte a játékost, hogy melegítsen, de túl lassan tette, úgyhogy végül José Maurit választotta.

„Huszonhét játékosom van, aki viseli ezt a dicsőséges mezt. Bármit lehet nekem mondani, de az öltöző irányában tisztelettel kell viseltetni. Az idény végén majd meglátjuk, ki viselkedett jól és ki rosszul”

- folytatta.

A francia futballista később a Twitteren tette közzé saját verzióját. Azt írta, nem fogadja el, hogy olyannak tüntessék fel, aki nem akar pályára lépni, amikor az edzője kéri, és nem tiszteli a klubját és csapattársait.

„Azt kérték tőlem, hogy melegítsek arra az esetre, ha cserére lenne szükség. Azonnal el is kezdtem, két-három percig melegítettem, aztán szóltak, hogy jöjjek vissza a padhoz.

Amikor leültem, az edzőm váratlan kifejezéseket használva fordult hozzám, én pedig csak az ő szavait ismételtem meg. Semmi több nem történt”

- elevenítette fel.

Bakayoko még hozzátette:

„legyen világos, hogy nem utasítottam vissza a pályára lépést, nem késlekedtem a bemelegítéssel, a felvételek önmagukért beszélnek”.

A Milanban a Chelsea kölcsönjátékosaként szereplő, 24 éves középpályás

azért volt csere ezen a mérkőzésen, mert elkésett a szerdai edzésről.

Az AC Milan házigazdaként 2-1-re legyőzte a Bolognát a 35. forduló hétfői zárómérkőzésén, így versenyben maradt a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik-negyedik hely megszerzéséért.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában