Európa-liga

2019.02.19. 18:20

Kádárék és Szoboszlaiék is kedvező helyzetből várják a visszavágót

A Salzburg és a Dinamo Kijev kedvező helyzetből várja a visszavágót a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, ugyanakkor a Szántó Tamást foglalkoztató Rapid Wientől nagy bravúr lenne a továbbjutás.

Az osztrák bajnokcsapat százszázalékos teljesítménnyel zárta a csoportkört, múlt csütörtökön azonban 2-1-re kikapott az FC Bruges otthonában. Ezzel együtt is a párharc esélyese az osztrák gárda, amely legutóbbi 16 hazai európai kupamérkőzésén nem kapott ki, és az előző hét ilyen összecsapásából hatot megnyert. A Salzburg eddig 16 olyan európai kupapárharcot vívott, amely során idegenben elveszítette az első mérkőzést, és ezek közül hat alkalommal jutott tovább. Az előző szezonban a Lazio elleni negyeddöntő első felvonásán, Rómában 4-2-re kikapott, otthon viszont 4-1-et ért el, ezzel került a négy közé. Az elődöntőben az Olympique Marseille-jel szemben már nem tudta ledolgozni az idegenben elszenvedett 2-0-s vereségét, miután saját közönsége előtt csak 2-1-re nyert.

Szoboszlai Dominik az első összecsapáson nem jutott szerephez, vasárnap viszont az Osztrák Kupa negyeddöntőjében góllal segítette csapatát a továbbjutáshoz.

A Dinamo Kijev értékes, 2-2-es döntetlent játszott a görög Olimpiakosz Pireusz otthonában, Kádár Tamás viszont nem volt a keret tagja, mint ahogyan a Rapid Wienben futballozó Szántó Tamás sem. Utóbbi együttesének nagy bravúr lenne az Internazionalétól elszenvedett 1-0-s hazai vereséget követően a továbbjutás, hiszen a milánói kék-feketék történetük során csak egy olyan európai kupapárharcot veszítettek el, amelynek első mérkőzését idegenben megnyerték.

A nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó:

szerda:

Sevilla (spanyol)-SS Lazio (olasz) 18.00 (az első mérkőzésen: 1-0)

csütörtök:

Arsenal (angol)-BATE Boriszov (fehérorosz) 18.55 (0-1)

Villarreal (spanyol)-Sporting Lisboa (portugál) 18.55 (1-0)

Zenit (orosz)-Fenerbahce (török) 18.55 (0-1)

Valencia (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 18.55 (2-0)

Eintracht Frankfurt (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 18.55 (2-2)

SSC Napoli (olasz)-Zürich (svájci) 18.55 (3-1)

Salzburg (osztrák)-FC Bruges (belga) 18.55 (1-2)

Dinamo Zagreb (horvát)-Plzen (cseh) 18.55 (1-2)

Benfica (portugál)-Galatasaray (török) 21.00 (2-1)

Dinamo Kijev (ukrán)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 21.00 (2-2)

Real Betis (spanyol)-Rennes (francia) 21.00 (3-3)

Chelsea (angol)-Malmö (svéd) 21.00 (2-1)

Bayer Leverkusen (német)-Krasznodar (orosz) 21.00 (0-0)

Genk (belga)-Slavia Praha (cseh) 21.00 (0-0)

Internazionale (olasz)-Rapid Wien (osztrák) 21.00 (1-0)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában