Serie A

2018.05.11. 10:40

Sorozatban hetedik bajnoki címét zsebelheti be a Juventus

Feltéve, hogy nem kap ki az AS Romától vasárnap.

Hétvégén sorozatban hetedik, fennállása 34. scudettóját gyűjtheti be a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokságban. Amennyiben Massimiliano Allegri együttese – amely szerdán az AC Milan 4-0-ás kiütésével egymást követő negyedik alkalommal lett kupagyőztes – nem kap ki az AS Roma otthonában sorra kerülő rangadón, akkor nem kell „átlesnie” Genovába, ahol a második Napoli játszik.

A fővárosiaknak ugyanakkor szükségük van a győzelemre, ugyanis ebben az esetben biztosítanák csak be Bajnokok Ligája-indulásukat. Hazai vereség esetén óriási harc alakulna ki az utolsó fordulóra, ugyanis meglepetés lenne, ha a rómaiaktól négy pontra lévő ötödik, azaz a BL-ről éppen lemaradó helyen lévő Internazionale botlana otthon a Sassuolo ellen.

Ugyancsak nehéz feladat vár a negyedik Lazióra, ugyanis a bennmaradásért foggal-körömmel harcoló Crotonéhoz látogat, egy esetleges pontvesztés pedig könnyen a BL-indulásába kerülne a római klubnak.

Hasonlóan szoros az Európa Liga-indulásért zajló versenyfutás is, a kupadöntőben súlyos vereséget szenvedett, jelenleg hatodik Milan a hetedik Atalantához látogat, míg a nyolcadik Fiorentina az utolsó, még „kiadó” kieső helyen álló Cagliarit fogadja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában