vége a pletykáknak?

2018.09.18. 22:00

Kiderült, mi okozta a világ egyik legnagyobb festőjének halálát

A Staphylococcus aureus baktérium okozta fertőzésben halt meg Caravaggio olasz festő 1610-ben – állapították meg francia és olasz kutatók.

Michelangelo Merisi da Caravaggiónak (1571-1610), a neves barokk festőnek viharos élete volt, rendszeresen keveredett csetepatékba. 1606-ban egy verekedésben megölt egy embert, és ezért el kellett menekülnie Rómából. Négy évvel később térhetett vissza, amikor a pápa megkegyelmezett neki. Úton Rómába, a toszkánai Porto Ercoléban meghalt, a korabeli kórházi feljegyzések szerint halálát maláriás fertőzés okozhatta.

Egyes feltételezések szerint azonban vagy meggyilkolták, vagy szifiliszben, esetleg ólommérgezésben halt meg.

A modern festészet atyjának tartott képzőművészt a toszkánai kikötőváros köztemetőjében földelték el. Csontjait 2010 nyarán azonosították olasz leszármazottai DNS-mintáinak segítségével. Porto Ecolében 2014-ben síremléket emeltek neki.

A mediterrán térségben előforduló betegségekkel foglalkozó marseille-i egyetemi kórház (UHI) olasz antropológusokkal és egy mikrobiológussal az olasz festő fogmintáit elemezve állapította meg halálának okát az intézmény közleménye szerint.

A véredényekben gazdag fogbelet elemezték, és megállapították, hogy a Staphylococcus aureus baktérium okozott fertőzést nála. Ez a baktérium a Staphylococcus nemzetség egyik leggyakoribb gennykeltő baktériumának tekinthető, de jelentős szerepet játszik az ételmérgezésekben és kórházi járványokban. A kórokozó megtalálható egészséges emberek bőrén, orrnyálkahártyáján és székletében is.

Caravaggiót a halála előtti évben üldözői Nápolyban megtalálták, és súlyosan megsebesítették. Felépülése után indult Rómába, de Porto Ercoléban meghalt.

A kutatók bejelentették, hogy eredményeiket részletesen bemutatják ősszel a The Lancet című orvosi folyóiratban.

Borítókép: Ottavio Leoni Caravaggio portréja

Flickr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!