műveiből sugárzik az optimizmus

2021.12.05. 17:41

120 éve született Walt Disney

Százhúsz éve, 1901. december 5-én született Walt Disney amerikai rajzfilmrendező, producer, üzletember, minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett filmes személyisége, számtalan népszerű rajzfilmfigura megalkotója.

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

[eadvert]

Walter Elias Disney gyerekkora nélkülözések közepette telt, így nem csoda, hogy 1917-ben, amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, azonnal jelentkezett a seregbe. Mivel még csak 16 éves volt, elutasították, de sikerült sofőrnek beügyeskednie magát a vöröskereszthez. Rajzmániája már ekkor megmutatkozott, a fronton mentőautójára álcázás helyett képeit festette. Hazatérve egy Ub Iwerks nevű, hozzá hasonlóan koldusszegény grafikussal társult, de együtt sem jutottak egyről a kettőre.

Disney azt vette a fejébe, hogy filmrendező lesz, minden stúdióhoz bekopogott, de mindenhonnan kidobták. Végül Oszvald, a nyúl című sorozatát megvették, de csak azért, hogy ellopják: a jogokat csak halála után tudta az immár mamutcég Disney visszavásárolni. Disney nem csüggedt: egy vonatutazás közben találta ki Miki egér figuráját, aki két némafilm után 1928. november 18-án a Vili gőzös című filmben meg is szólalt, mégpedig Disney hangján. A kedves rágcsáló pillanatok alatt a közönség kedvence lett, Disney pedig 1932-ben egyszerre két Oscar-díjat kapott: egy „rendeset” a Virágok és fák című első színes rajzfilmért és egy különlegeset Miki egér megalkotásáért.

Ezután -

nem törődve azzal, hogy Hollywoodban mindenki bolondnak tartja – elkészítette a világ első egész estét betöltő rajzfilmjét, méghozzá színes kivitelben. A példátlanul nagy összegbe, másfél millió dollárba kerülő Hófehérke és a hét törpe átütő sikert aratott: csak 1938-ban nyolcmillió dollárt hozott a konyhára.

Disney elvéhez hűen, amely szerint „nem azért készítek filmeket, hogy pénzt keressek, hanem azért keresek pénzt, hogy jobb filmeket gyárthassak”, a bevételből új stúdiót épített. Hamarosan bemutatták a Pinokkió, a Bambi, a Dumbó című rajzfilmjeit, figurái pedig olyan kedvencekkel gyarapodtak, mint Donald kacsa, Plutó és Goofy. Igaz, sok kritikus ekkor már „Disney-giccsről” beszélt.

A második világháborúban a Disney-stúdió is haditermelésre állt át, Donald kacsa például elsőként jelentkezett a hadseregbe. A harcok elcsitultával Disney újabb és újabb ötletekkel állt elő: az egész estés szórakozás érdekében rövid rajzfilmeket „csomagolt” össze, mozikba került az Alice Csodaországban, a Pán Péter, a Hamupipőke, a 101 kiskutya, műsorai hetente jelentkeztek a tévében. 1955-ben megnyitotta kapuit a Disneyland, később szórakoztató park létesült Floridában, Japánban és Franciaországban is.

Walt Disney 1966. december 15-én hunyt el tüdőrákban, hamvait a Csendes-óceánba szórták. Hagyatéka több mint 400 rövid, 22 hosszabb rajzfilm és tucatnyi játékfilm, továbbá 26 Oscar-díj, ami világrekord (a kitüntetésre 59 alkalommal jelölték, ami szintén rekord).

1953-as teljesítményét, amikor egyetlen este négy Oscart vehetett át, csak 2020-ban tudta megismételni a dél-koreai Bong Dzsun Ho az Élősködők című alkotásért. Disney utolsó Oscar-díját – posztumusz – 1968-ban a Micimackó lármás napja producereként kapta, amely a legjobb rövid animációsfilmnek járó aranyszobrocskát nyerte el.

Oscar-díjai mellett birtokában volt a többi közt három Golden Globe- és két Emmy-díjnak, 1960 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát. Művészetét elismerték európai filmfesztiválokon (Berlin, Cannes, Velence), és több alkotása is bekerült az amerikai filmregiszterbe.

Disney rajzolónak legfeljebb közepes volt (még híres aláírását is egyik munkatársa tervezte), de üzletembernek zseniális.

Titka a kedves és megkapó alakok mellett a műveiből sugárzó optimizmus, figurái kiállnak igazukért, sohasem vesztik el bátorságukat, és a végén győznek – ugyanúgy, mint alkotójuk. Íratlan szabálya volt, hogy semmi erőszak, semmi megoldhatatlan konfliktus és semmi szex.

A természet világa című könyve 1966-ban magyar nyelven is megjelent. 2017-ben több mint 700 ezer dollárért kelt el első, 1953-ban rajzolt Disneyland-térképe.

Borítókép: STP/AFP

 

Címkék#walt disney

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!