Mustra

2021.07.24. 13:00

Broadway-musical adaptációjával nyit a Torontói Filmfesztivál

A Tony-díjas Kedves Evan Hansen című Broadway-musical filmes adaptációjával nyílik meg a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál szeptemberben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A szervezők kedden mutatták be a 46. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programját, a filmeket a vetítéseken ebben az évben már a széles közönség is személyesen láthatja.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt részben a virtuális térbe kényszerült a filmmustra, és drasztikusan karcsúsított formában rendezték meg, a mozis vetítésekre csak a torontóiak válthattak jegyet.

Cameron Bailey, a TIFF művészeti igazgatója elmondta: a Kedves Evan Hansennél nem is találhattak volna jobb nyitófilmet. A Ben Platt és Julianne Moore főszereplésével, Stephen Chbosky rendezésében készült filmet szeptember 9-én vetítik Torontóban.

„Ez a film a gyógyulásról, a megbocsátásról szól végső soron, és megerősíti az egymáshoz való kötődésünket, és azt, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Nem is tudnánk elképzelni ennél fontosabb gondolatot, amelyet idén megünnepelhetnénk, amikor ismét összejövünk, hogy együtt osszuk meg a mozi erejét és örömét”

– hangsúlyozta Bailey.

A mustra műsorában szerepel a 60-as évek Londonjában játszódó Last Night in Soho című produkció Edgar Wright rendezésében, és a The Eyes of Tammy Faye című életrajzi dráma is, amiben Jessica Chastaint láthatják a nézők. Barry Levinson The Survivor című filmje, amelyben Ben Foster alakítja Harry Haft bokszolót szintén ott lesz a kanadai fesztiválon, akárcsak a Clifford, a nagy piros kutya című produkció.

A világpremierek sorában szerepel majd Terence Davies Benediction című filmje Siegfried Sassoon angol költőről, és Justine Bateman rendezői bemutatkozása, a Violet a főszerepben Olivia Munn-nal.

Korábban már beharangozták Kenneth Branagh új filmjét, a Belfastot, és Antoine Fuqua The Guilty című produkcióját is. A dokumentumfilmek között tűzik műsorra Alison Klayman munkáját, a kanadai énekes-dalszerzőről, Alanis Morissette-ről készült Jagged című filmet.

A velencei filmfesztivál után Torontóban is láthatja a közönség Denis Villeneuve Dűne című filmjét. És néhány Cannes-ban szereplő film, köztük a norvég Joachim Trier The Worst Person in the World, valamint a francia Jacques Audiard Paris, 13th District és Mia Hansen-Love Bergman Island című alkotása is eljut a kanadai mustrára.

A fesztivál zárófilmje a kínai rendező, Csang Jimou One Second című filmje lesz.

A kanadai kormány hétfőn közölte, hogy augusztus 9-től megnyílik a határ a koronavírus ellen beoltott amerikai állampolgárok előtt, szeptember 7-től pedig a világ más tájairól érkezők előtt is. A TIFF ezzel együtt azt is tervezi, hogy a sajtó és a filmipar azon tagjai számára, akik nem tudnak odautazni, online hozzáférést biztosít bizonyos filmekhez.

A TIFF szeptember 9. és 18. között zajlik majd a fesztivál hagyományos mozijaiban, Torontó belvárosában.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!