haladnak a korral

2021.03.20. 11:08

Környezet- és családbarátabb akar lenni a milánói Scala

Technikai újításokat is bevezetnek és olcsóbb lesz a belépőjegy.

Környezetbarátabbá akarja tenni és családbarát üzletpolitikával akarja felébreszteni a koronavírus-járvány okozta Csipkerózsika-álmából a milánói Scálát a világhírű operaház főigazgatója.

Dominique Meyer egy lapinterjúban arról beszélt, hogy aktívan meg kell szólítani a közönséget, nem szabad „a csodában reménykedni”, abban, hogy a nézők maguktól visszatérnek. Az operaháznak be kell ágyazódnia a társadalomba – mondta a francia intendáns a La Republica című lapban.

Mint közölte, bevezetik a családi jegyet, ami azt jelenti, hogy a családok nagy kedvezménnyel, mindössze 15 euróért vásárolhatnak majd két jegyet gyermekeik vagy unokáik számára. „A túl magas árakkal azt kockáztatjuk, hogy elüldözzük az igazi közönséget” – mondta Meyer.

Tervezik azt is, hogy iskolások számára online elérhetővé teszik a próbákat.

„Nem minden gyermek engedheti meg, hogy Milánóba utazzon és elmenjen a Scalába” – mondta.

A környezetbarát üzemmódra törekvés jegyében egyebek közt napelemeket szerelnek fel, LED-lámpákra cserélik le a világítást, és drasztikusan csökkenteni akarják a díszlet- és jelmezgyártás környezetterhelését.

Technikai újításokat is bevezetnek, így a nézők kivetítő helyett egy, a teátrumtól kapott tableten olvashatják nyolc nyelven az operák szövegét, és a RAI olasz köztévé közreműködésével kiterjesztik a pandémia alatt bevezetett streamelés intézményét.

A főigazgató bejelentette azt is, hogy 2025-ig meghosszabbították Riccardo Chailly főzeneigazgató megbízatását, akinek szerződése a jövő év elején lejárt volna. A megújított szerződés opciót tartalmaz további két év hosszabbításra.

A milánói Chailly 2015 óta dolgozik az operaháznál vezető karmesterként, 2017 óta pedig főzeneigazgatóként. A közelmúltban szóba került esetleges lecserélése Antonio Pappano olasz-angol karmesterre, zongoraművészre, ami így végül nem történik meg.

Az operaház anyagi helyzetét megerősíti, hogy új szponzorként sikerült megnyerni az Esselunga szupermarketláncot, amely öt év alatt hatmillió euróval támogatja a világhírű intézményt. Dominique Meyer a napokban közölte, hogy rekordösszegű szponzori pénzt sikerült szerezni 2021-re, aminek köszönhetően a járvány ellenére is kiegyensúlyozott lesz a költségvetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!