Bulvár-celeb

2021.11.07. 05:00

Horrorház: borzalmas kegyetlenséggel kínozta áldozatait egy német pár (videó)

Az értelmifogyatékos pár éveken keresztül tartotta fogva áldozataiakat, akiket embertelen módon, napi szinten bántalmaztak.

Forrás: youtube

Egy 500 fős falu Németország egyik legszörnyűbb bűnügyének színhelyévé vált, amit a helyiek csak úgy neveznek: a Höxter horrorháza. Angelika és Wilfried W. az áldozataikat elektromos botokkal fenyítették, forró vízbe fojtották és kínozták. Éjszaka pedig a fürdőkádban tartották, vagy a radiátorhoz láncolták őket.

A Bild információi alapján az elkövetők forrasztópákát és bunsen égőt is használtak. Két nő nem is élte túl a borzalmakat. A paderborni bíróság 2018. október 5-én 13 év börtönbüntetésre ítélte Angelika W.-t, többek között mulasztásból elkövetett emberölés miatt. Wilfried W. csupán tizenegy évet kapott. Az enyhe ítéletet mellett az „intellektuális hiányossága” – 60-as IQ- miatt törvényszéki pszichiátriára rendelték a párost – írja a Bors.

A lap újságírója, Markus Brekenkamp már több évtizede tudósít büntetőügyekről, de elmondása alapján az ott látott borzalmakat még ő is nehezen emésztette meg:

Több ezer bűncselekményről készítettem már anyagot, de a Höxter-ügy egyszerűen nem hagy nyugodni.

Az esetről dokumentumfilmet készítő Brekenkamp kikérdezte a kínzópárost vallató nyomozókat, találkozott a két elkövető ügyvédjével, továbbá betekintést nyert a borzalmak helyszínéül szolgáló Höxter horrorházba. Az eredeti felvételeken látható, hogyan kínozta Angelika és Wilfried W. áldozatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!