erősödő gazaság

2018.02.22. 06:20

Felminősítette Görögországot a Moody's

A Moody's Investors Service azért hozta ezt a döntést, mert véleménye szerint a görög kormány jelenlegi kiigazítási programja érdemben javította a költségvetési helyzetet és az intézményi hátteret.

A nemzetközi hitelminősítő szerda éjjel Londonban bejelentette, hogy a görög államadós-besorolást az eddigi „Caa2”-ről két fokozattal „B3”-ra, az előresorolt fedezetlen kötvények osztályzatát szintén két fokozattal „Caa2/(P)Caa2”-ről „B3/(P)B3”-ra emelte. A besorolásokon a Moody's további felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást hagyott érvényben.

Az osztályzatjavításhoz fűzött elemzésében a hitelminősítő kiemelte: véleménye szerint a kiigazítási programmal elért érdemi költségvetési és intézmény javulás eredményei a következő években is fenntarthatók maradnak, és ez elősegíti a gazdaság és a bankszektor erősödését.

A Moody's emellett bízik abban is, hogy Görögország sikeresen befejezi a jelenlegi, harmadik pénzügyi segélyprogramot, és visszatér az önálló, piaci alapú finanszírozáshoz.

A cég szerint mindezek alapján érdemben csökkent a magánszektorbeli hitelezőkkel szembeni görög adósságkötelezettségek újabb törlesztési csődjének vagy átstrukturálásának kockázata.

A Moody's elemzése szerint Görögország teljesítménye a jelenlegi kiigazítási program során felülmúlta a várakozásokat, és sokkal erőteljesebb volt, mint az előző két pénzügyi program idején.

Az utóbbi néhány hétben mindhárom piacvezető nemzetközi hitelminősítő felminősítette Görögországot.

A Standard & Poor's január 19-én az addigi „B mínusz”-ról egy fokozattal „B”-re emelte a devizában és hazai valutában fennálló görög szuverén adósság osztályzatát, és az új besorolást szintén további felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással látta el. Indoklásában a Standard & Poor's hangsúlyozta, hogy a görög államháztartás 2016-ban és 2017-ben is elsődleges többlettel zárt, a gazdaság pedig tavaly kilábalt a többévi recesszióból. A Standard & Poor's 2018-ra 2 százalékos, a 2018-2021 közötti időszakra éves átlagban 2,4 százalékos reálnövekedést valószínűsít a görög gazdaságban.

Hétfőn a Fitch Ratings szintén „B mínusz”-ról „B”-re javította Görögország devizában fennálló szuverén adósosztályzatát, amelyet ugyancsak pozitív kilátással látott el. Indoklásában a Fitch kiemelte, hogy stabilizálódott a görög államadósság, tartós a gazdasági növekedés, emelkedik az adósságszolgálat nélkül számított elsődleges költségvetési többlet és mérséklődtek a belpolitikai kockázatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!