2023.03.23. 11:05
Michael Jacksont meggyilkolták – ezt állítja egy híres rendőrorvos
Ed Winter több híresség rendkívüli halálát vizsgálta.
Fotó: AFP
Hetvenhárom éves korában, pénteken holtan találták otthonában a legnagyobb hollywoodi hírességek haláleseteivel foglalkozó halottkémet. Ed Winter többek között Michael Jackson, Whitney Houston és Paul Walker halálesetét is vizsgálta – írja a TMZ amerikai bulvárlap.
Winter többek között például Michael Jackson halálát is vizsgálta, ami azonnal gyanús lett számára. A lap úgy fogalmazott,
rögtön aggódni kezdett a megdöbbentően sok injekciós nyom miatt, amit Michael Jackson testén találtak.
Nem sokkal azután, hogy az énekes meghalt, a halottkém észrevette, hogy orvosa, Conrad Murray elhagyta az intézményt. Winter szerint egész egyszerűen megszökött. Végül Ed Winter írta alá a halotti anyakönyvi kivonatot.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában bűnösnek mondta ki a Los Angeles-i bíróság esküdtszéke az 58 éves Conrad Murray-t, Michael Jackson orvosát. A sztár 2009 júniusában halt meg, egy erős altató túladagolása miatt.
Winter nemcsak a kardiológusára, de Michael Jackson bőrgyógyászára, Arnold Kleinre is felfigyelt, aki szinte naponta táplálta hatalmas adag fájdalomcsillapítóval a sztárt. Rájött, hogy az énekesnek 19 álneve volt, így szerezte a gyógyszereket, orvosa segítségével – írja az Origo.
Bulvár-celeb
- Nem szerencse kérdése: élettani oka van, miért hal meg ennyi hegymászó a Mount Everesten
- „Újgazdag proli” – kikezdték Rácz Jenőt a kommentelők
- Végre megmutatta kisbabája arcát Fresh Viki
- Király Viktor feleségét széttárt combokkal, egy szál dresszben fotózták
- Mindenki el van ájulva Hosszú Katinka legújabb fotójától