visszavonul

2018.09.11. 11:25

Festővászonra cseréli a filmvásznat Redford

A legendás művész bankrablós vígjátékkal búcsúzott a színészettől a Torontói Filmfesztiválon.

Forrás: AFP / Geoff Robins

Tapssal ünnepelte a közönség a Torontói Filmfesztiválon hétfőn Robert Redfordot, az Old Man and the Gun című bűnügyi vígjáték főszereplőjét, aki bejelentette, hogy ezzel a filmmel int búcsút a színészetnek.

A 81 éves Redford a filmben elbűvölő modorú bankrablót alakít, akit 60 éves bűnözői pályafutása alatt számtalanszor lecsuktak már, de mindig megszökött a börtönből. A valódi rablóról készült filmet David Lower rendezte, a további szerepekben Sissy Spacek, Danny Glover és Casey Affleck is feltűnik.

„Gyerekkorom óta vonz a törvényen kívüliség, színészként sokszor játszottam ilyen szerepeket, úgyhogy most csak folytattam”

- mondta el a Butch Cassidy és a Sundance kölyök sztárja. A színész már augusztusban bejelentette, hogy az Old Manben játszott utoljára, visszavonul a színészettől. Mint hozzátette: több időt akar szánni a festészetre – első szerelmére -, a filmezést pedig rendezőként folytatja.

Az elnök emberei, A nagy balhé és a Távol Afrikától című filmekkel Redford a 70-es, 80-as évek egyik legnagyobb sztárja lett. Színészként sohasem kapott Oscar-díjat, az Átlagemberek című filmjéért rendezőként elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Lowery hangsúlyozta, hogy az Old Man and the Gun „szellemi folytatása” azoknak a filmeknek, amelyek Redfordot sztárrá tették, és ő is a 70-es évek bűnügyi filmjeinek stílusában forgatta a produkciót.

Borítókép:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!