Nagylengyel

2016.09.14. 10:00

Falunap kemenceavatással

Szeptember második hétvégéjén rendezték meg Nagylengyelben a falunapot.

Scheiber Veronika

A délelőtt főzőversennyel indult, majd a Pest megyei Újlengyelből érkezett vendégek megtekintették a Torda-hegyi keresztet és rövid sétát tettek a pincéknél. A meghívottak számára különleges élmény volt az erdőségekben gazdag dimbes-dombos zalai táj, hiszen lakóhelyüket sík terület jellemzi.

A programok a falunap fő helyszínén, a faluház mögötti területen folytatódtak, ahol - a helyi sajátosságoknak megfelelően - vaddisznó pörkölt várta a nagylengyeli és az újlengyeli lakosokat. A délután folyamán felavatták a település újonnan épült szabadtéri kemencéjét is, így a vadhúst kevésbé kedvelők kemencés finomságokkal is jóllakhattak.

A polgármester a háttérben levő új közösségi kemencéről beszél

Az építményt készítő mester, Salamon Imre munkáját Scheiber Ildikó polgármester köszönte meg, továbbá elmondta, hogy a képviselőtestület eddig is és ezután is, szeretné a faluház mögötti területet folyamatosan fejleszteni. Ennek eredményeként épült meg a kemence is, amelyet bárki használhat, hiszen most már ez is a közösségi tér szerves része.

Az objektum megszentelését követően Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott - korábbi nagylengyeli lakos - mondott beszédet. Kiemelte, hogy jó érzéssel tölti el a két település közti együttműködés, hiszen hozzá is közel áll mind Pest, mind pedig Zala megye. A program ezután sport- és táncbemutatóval folytatódott, amit a helyi illetőségű BistRock zenekar fellépése követett.

Az esti kulturális műsorra a Faluházban került sor, ahol a helyi tánc- és énekcsoport mellett az óvodások és az újlengyeli nyugdíjas klub tagjai is felléptek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!