Nagykanizsa

2017.03.03. 17:35

Kiválóan érveltek a kanizsai hallgatók

Nagykanizsa - Különdíjat és dicséretet kapott a veszprémi Tímár László esettanulmány megoldó versenyen a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának két csapata.

Az ország több pontjáról és a határokon túlról összesen 16, egyetemisták alkotta gárda nevezett. A fiataloknak egy nap állt a rendelkezésükre, hogy egy valós problémára megoldást találjanak. A nyolcfős kanizsai küldöttségben a turizmus-vendéglátás alapszakon és felsőfokú szakképzésben tanuló hallgatók mellett egy informatikus-mérnök is helyet kapott.

A különféle fantázianevekkel jelentkező társaságokat négy, egyenként négycsapatos szekcióra osztották. A dél-zalaiak Kreaktív csapata (Tóth Zsófia, Lendvai Dávid, Kummer Nándor, Lakatos Csilla) és a Problémamegoldó Zrt. (Szőke Viktória Fanni, Karádi Gábor, Czapári Dániel, Spanics Alexandra) külön csoportba került, ahonnan az első helyezett mehetett a döntőbe. A hallgatókat dr. Tóth-Kaszás Nikoletta és dr. Keller Krisztina készítette fel.

A kreatív penesek. Első sor balról: Czapári Dániel, Karádi Gábor, Lendvai Dávid, Lakatos Csilla, Kummer Nándor, Tóth Zsófia.
Második sor: Spanics Alexandra és Szőke Viktória Fanni   Fotó: Pannon Egyetem

- Az előző évek tapasztalatai alapján profitorientált vállalkozásra számítottunk, ám helyette némi meglepetést okozva a nonprofit Romaster Alapítvány fejlesztése volt a cél - mondta dr. Keller Krisztina. - A fiatalok egy tanácsadói csapatként működtek, amelyet felkértek, hogy egy adott dologra adjon megoldásokat.

A többtagú zsűri pedig a felhívást kiadó cég képviselője, nekik kellett felvázolni az alaposan kidolgozott terveket. A fiatalok prezentációt, sajtóközleményt és vezetői összefoglalót készítettek. Nem csak az ötletek számítottak, hanem a prezentáció is, hiszen a meggyőző előadásmódra is figyeltek. Ilyenkor érdemes kitérni arra, hogy ezek mennyibe kerülnek, s esetleg milyen kockázatai vannak.

A Romaster célja, hogy a roma társadalomban tovább bővüljön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai versenyképes tudással, egyenlő esélyekkel lépnek a munkaerő-piacra, vagy saját vállalkozásukon keresztül lesznek aktív résztvevői a versenypiaci környezetnek. A program azokat a középiskolás diákokat támogatja, akik gazdasági, műszaki, jogi vagy egészségügyi irányban tervezik a továbbtanulást és a diploma megszerzését.

- A versenyen több lehetőséget hallottunk többek között a saját tanulóinktól is, hogy miként segíthetnek a szervezetnek például az új mentorok beépítésében, de más egyéb megvalósítható terv is szóba került - tette hozzá a felkészítő. - Bár nem jutottunk a döntőbe, hiszen mindkét csapattal a szekció harmadik helyét szereztük meg, de ez a lényegen nem változtat: a fiataljaink bebizonyították, hogy több életképes ötlettel rendelkeznek, amik lenyűgözték a multinacionális cégek vezetőiből álló zsűrit.

Különdíjakat is kiosztottak. A kanizsai Kreaktív csapat készítette a legjobb sajtóközleményt, ugyanebből az egységből Kummer Nándor kapta a legjobb előadó elismerését, míg a Problémamegoldó Zrt. pénzügyi megoldása dicséretet érdemelt.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!