Nagykanizsa

2012.04.18. 16:57

Székely kapu kanizsai és kovásznai együttműködéssel

Székely kaput avattak szerdán a nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola Zsigmondy-Széchenyi tagintézményben. Az új bejárat elkészítésébe a kanizsaiak mellett kovásznai diákokat is sikerült bevonni.

Sámel József


Bene Csaba főigazgató az avatás alkalmával elmondta: a parlament két évvel ezelőtt döntött arról, hogy az állam anyagilag is támogatja a hazai közoktatásban tanuló diákok magyarlakta területekre való utazását, kirándulását. A kanizsai középiskolások így kerültek kapcsolatba a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjaival. A pályázat ráadásul nemcsak egy látogatást, hanem közös projekt megvalósítását is tartalmazta, így lázas munka kezdődött a székely kapu megvalósítására. A munkálatokba a tagintézmény diákjai mellett Wegroszta Zoltán fafaragó is bekapcsolódott, aki a kovásznai tervek alapján gyönyörű faragásokkal díszítette a kaput, mely mostantól az intézmény főbejárata. A székely kapu keresztgerendájára Wass Albert idézet került: Maradok töretlen hittel ember és magyar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!