Nagykanizsa

2016.04.20. 12:20

Porrá égtek az álmaik - Nem tudnak talpraállni a szerencsétlen tűzeset után

Nagykanizsa – Csak addig kellene segítség, míg nem tudok dolgozni. Ha meggyógyulok és egyszer állásom lesz, talpra állunk. Nem hagyom magára a családom

Szabó Zsófia

Nem gondtalan életről, csak a jelenleginél kicsit könnyebb mindennapokról álmodik a 17 éves kiskanizsai Varga Gábor. A fiú bő esztendeje szenvedett súlyos égési sérüléseket otthonában. Meggondolatlan volt: a téli hidegben fáztak a kistestvéreivel, ezért ő benzint öntött a kályhába, hogy jobban felszítsa a tüzet. Az üzemanyagtól a rozoga kályha berobbant. A nyolctagú családból többen megsérültek. Legrosszabbul Gábor járt: testének negyven százaléka megégett.

Beszámoltunk anno a sajnálatos esetről és a családról, amelynek már azt megelőzően sem volt rózsás az anyagi helyzete.

Gondjaikat még inkább tetézte a tűz: szinte mindenük a lángok martalékává vált, az 54 négyzetméteres házukat csak a csoda tartja össze. Gábort folyamatosan a fővárosba kell hordani orvoshoz.

– Minden egyes nap, amikor felébredünk, el kell döntenünk, hogy aznap miről mondunk le. Arról, hogy a csekkeket ne fizessük be, helyette inkább Gábornak vegyük meg a sebeire a kenőcsöket, vagy esetleg ennivalóra költsünk. Ráadásul még a bank is ki akar lakoltatni minket, hiteltartozás miatt. Eljött az a pont, hogy nem tudunk mit tenni. Egyedül nem boldogulunk – mesélte Ignácz Miklós, Gábor nevelőapja, aki kilátástalan élethelyzetük miatt fordult szerkesztőségünkhöz, s kért minket: írjuk meg történetüket. – A baleset után több kanizsai vállalkozó és gyógyszertár segített nekünk. Azonban mindez csak ideig-óráig könnyített rajtunk. Jómagam is nehezen találtam állást. Addig nyolcan éltünk a családi pótlékból és a gyesből. Gábor mellett még öt kisebb gyermekünk van, akikről szintén gondoskodnunk kell – sírta el magát az apuka.

Ignácz Miklós nevelt fia, Gábor sérült karját mutatja, melynek mozgása jelentősen korlátozott Fotó: Szabó Zsófia

– Tudod, nem is az fáj, hogy nincs rendes ruhám, vagy nincsenek olyan számítógépes „kütyüim”, mint más korombelinek – vette át a szót Gábor. – Nézd az arcomat, a testemet és a karomat. Örökre magamon viselem a tűz nyomát. De legalább már fizikai fájdalmaim nincsenek – mondta szemlesütve a fiú, akinek barátai sincsenek, mert nem szívesen érintkezik külseje miatt emberekkel. Szégyelli. Amiről viszont csillogó szemekkel beszélt, az az iskola, merthogy szeptembertől újra járhat: esti tagozaton asztalosnak tanul. Jövőre végez. Utána dolgozni akar: a családjának akar jobb életet biztosítani.

– Azonban addig még műtétek sokasága vár rám. Nem „csak” plasztikai helyrehozatalok. Az egyik karom alig funkcionál – jegyezte meg Gábor.

– Emiatt is sokat kell még Pestre mennünk – tette hozzá az apa. A több tízezer forintos útiköltség előteremtése nagy teher, sokszor csak kölcsönökből tudjuk megoldani. Gábor mellett még öt kisebb gyermekünk van: nekik is minden tőlünk telhetőt meg kell adni – így Ignácz Miklós.

– Nem vágyunk nagy dolgokra – fűzte hozzá az apuka mondandójához Gábor. Csak egy kis kezdő „lökésre”, hogy aztán mi magunk tudjunk boldogulni. Hogy ne jelentsen anyagi problémát egy-egy pesti kezelés. Hogy legyen mit ennünk. Rossz a gáztűzhelyünk, a hűtőnk és a mosógépünk. A házunk pedig Nyomortanya A mi életünkben alig van valami, ami „működőképes”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!